Táblát akart kirakni a NER luxusjachtjára az ellenzéki aktivista (videó)

A Seagull MRD nevű Szíjj László nevén lévő luxusjacht 2023 márciusában Fiumében.
Olvasási idő: 2 perc.
A Seagull MRD nevű Szíjj László nevén lévő luxusjacht 2023 márciusában Fiumében.
A Seagull MRD nevű Szíjj László nevén lévő luxusjacht 2023 márciusában Fiumében.

„Itt a tavasz, lassan kihajóznak a fideszes oligarchák luxusjachtjai”

írja a Párbeszéd abban a vasárnapi közösségi médiás bejegyzésében, melyben arról számolnak be, hogy megtalálták a NER megajachtját Horvátországban, Fiumében.

„Azoknak, akik mernek álmodni. Azoknak, akik szabad utat adnak az elképzeléseiknek” – ezzel a szlogennel reklámozzák azt a Seagull MRD nevű, 50 méter hosszú, háromszintes luxusjachtot, amelyet nemrég Szíjj László fideszes oligarcha, a közbeszerzések gyakori győztese vásárolt több mint 10 milliárd forintért, és amely – ahogy az ellenzéki párt fogalmaz – most éppen a horvátországi Fiume (a Párbeszéd „Rijekát” ír, ám a Magyar Királyság korábbi corpus separatumának, a Magyar Tengermellék korábbi részét képező városnak a neve magyar nyelven Fiume – a szerk.) kikötőjében várja, hogy „egész nyáron a NER kiváltságosaival szelhesse a habokat”.

A NER előző luxusjachtja, a Lady MRD is Szíjj László nevén volt. Azon pihent már Mészáros Lőrinc az előző feleségével, Kelemen Beatrixszal, Homolya Róbert, a MÁV korábbi elnök-vezérigazgatója Szíjj Lászlóval, és ez volt az a vízi jármű, melyen lefotózták Szijjártó Péter külügyminisztert a családjával.

Extraprofit

Az új megajachtot a Párbeszéd egyik aktivistája szúrta ki pár nappal ezelőtt, ám NER-közeli tulajdonosa, Szíjj László a párt szerint

„láthatóan nehezen viseli, ha az új játékszerét járókelők fotózzák”.

Amikor ugyanis aktivistájuk néhány fotót szeretett volna készíteni a luxusjárműről, illetve egy „extraprofit” feliratú táblát elhelyezni a jacht közelében, megérkezett a jacht biztonsági személyzete, elvették az ellenzéki aktivista tábláját, majd elzavarták a hajótól.

További fényképeket talál a párt posztjában:

A Fiumében várakozó jachtról videók is készültek:

Kérjük, támogassa a Gulyáságyú Média működését, támogassa a még megmaradt magyar független, minőségi újságírást: http://donably.com/gulyasagyumedia

Ehhez a cikkhez is hozzászólhat a Facebookon: