Szili Katalin jelenlegi miniszterelnöki főtanácsadó, volt szocialista politikus Kereszténydemokrata Néppártba (KDNP) történő belépését jelentette be a kisebbik kormánypárt elnöke pénteken Budapesten – derült ki az MTI tudósításából.
Tartalom
Semjén Zsolt a Parlamentben a közmédiának elmondta: öröm és megtiszteltetés Szili Katalin csatlakozása a KDNP-hez. Mint mondta, Szili Katalin nemzeti elkötelezettsége, az egyházak iránti szimpátiája, hozzájuk kötődő szolgálata mindig ismert volt.
A KNDP kereszténydemokrata, keresztényszociális pártként mindig azonos volt a szociális értékek, a családok képviseletével.
Felidézte, hogy Szili Katalin a gyurcsányi időkben, amikor a Magyar Állandó Értekezletet megszüntetve megakadályozták az összmagyar együttműködést, házelnökként létrehozta a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát, amivel átmentette a magyar-magyar párbeszédet. A volt házelnök emellett az elmúlt időszakban a nemzetpolitika területén óriási szolgálatot lát el, az autonómia koncepciók kidolgozásával, testre szabásával az egyes nemzetrészek vonatkozásában – tette hozzá.
Óceánia mindig is Keletázsia ellen viselt háborút
Szili Katalin azt mondta: az elmúlt 12 év „senki földjén tartózkodásához” képest a Kereszténydemokrata Néppárt közössége áll hozzá legközelebb.
A belépéssel formálisan is csatlakozik ahhoz a közösséghez, ahová eddig is tartozott – mondta.
Hazataláltam, és ha szolgálhatom úgy a nemzetet, hogy vállaltan egy értékrendet is szolgálok, akkor ezt szívesen teszem – fogalmazott a politikus.
Horn Gyulától Gyurcsányon át Semjénig és Orbánig
Kitért arra is, hogy örömmel vállalta a miniszterelnök felkérését a nemzetpolitikai ügyek szolgálatára.
Megjegyezte, a szocialista pártban való politizálása idején is mindig kereszténynek és nemzetinek tartották, ott is mindig kilógott a sorból.
Az elmúlt 12 évben a Fidesz-KDNP nyilvánvalóvá tette, hogy szociálisan is elkötelezett. Példaként említette a családpolitikát, a szociálpolitikai intézkedéseket, a demográfiai, nemzetpolitikai ügyeket.
Szili Katalin szólt arról, hogy a határon túli magyarságra is kiterjesztették a családpolitikai kedvezményeket. Kiemelte a jelenlegi kormánypártok nemzeti és keresztény elkötelezettségét, belépésével a keresztény és nemzetek Európáját is szolgálja.
Hargitai János, a KDNP Baranya (vár)megyei elnöke elmondta, örömmel és egyhangúlag támogatták Szili Katalin felvételét.
A hadak útja: Szili Katalin hat politikai szervezete
A korábbi szocialista politikusnak, házelnöknek ez az ötödik pártja, hatodik politikai szerveződése, melybe belép. 1983–1989-ig az állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja volt, majd 1989-2010-ig MSZP-s tagsági igazolvánnyal bírt. 2009-ben megalapította a Szövetség a Jövőért Mozgalmat (ez nem párt, hanem egyesület volt), mellyel 2010-es önkormányzati választásokon saját pártja, az MSZP ellen indult.
2010-ben megalakította a Szociális Unió nevű politikai pártot, és bár ezen évben az MSZP Baranya megye területi listájáról jutott be az Országgyűlésbe, az őszi önkormányzati választások után egy nappal kilépett az MSZP-ből, ám a képviselői mandátumról nem mondott le, további három és fél évig, a ciklus végéig független honanyaként tevékenykedett.
A 2014-es választásokra újabb pártot alapított, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppártot, mellyel 0,22%-ot ért el. 2015-ben ez a szerveződés is feloszlott. Ezt követően nyolc évvel (nem tizenkettővel, ahogy az MTI-nek mondta), idén március 31-én lépett be a KDNP-be.
Amennyiben szeretné, hogy több ilyen cikket jelentessünk meg, akkor kérjük, támogassa a Gulyáságyú Média működését, támogassa a még megmaradt magyar független, minőségi újságírást: http://donably.com/gulyasagyumedia
Ehhez a cikkhez is hozzászólhat a Facebookon: