Bod Péter Ákos: „Nem lehetetlen 2023-ban a kormányfőváltás” (podcast)

Bod Péter Ákos és Gulyás Balázs műsorvezető.
Olvasási idő: 3 perc.

Egy majdhogynem „belsős” interjúalanya volt Gulyás Balázs műsorvezetőnek ezen a héten a Gulyáságyú podcastban, Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, volt miniszter ugyanis tagja a Gulyáságyú Média védnöki testületének. Egyúttal immár sorozattá terebélyesedett a „zoknis interjúk” sora: Hodász Andráshoz és Kéri Lászlóhoz hasonlóan Bod professzor is a lakásán fogadta a Gulyáságyú Médiát.

Bod Péter Ákost kérdeztük az amerikai szankciókról, illetve az azzal érintett kémbankról és a magyar állampolgárról, Laszlóczki Imréről is. Szembesítettük tavalyi jóslataival. Bod professzor szerint Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin szoros kapcsolata racionálisan nem magyarázható.

Erős jövőlatolgatós beszélgetésünkben kiderül, hány százalékos inflációt prognosztizál az év végére a szakember, akinek sarkos véleménye van az akkumulátor-nagyhatalmi álmokról is. És még az a őrület és a szerelem összefüggései és az utóbbi mibenléte is szóba kerül.

Gulyás Balázs műsorvezető többek között megkérdezte Bod Péter Ákostól, hogy:

  • Mi a csuda az a Nemzetközi Beruházási Bank?
  • Valóban szükség lesz 500 ezer új munkavállalóra, ahogy a miniszterelnök mondja?
  • Mi az oka, hogy nem érkeznek meg az EU-források?

Erős mondatok:

„Magyarországon nem parlamenti-, hanem »fókuszcsoportos« demokrácia van.”
„Több űrhajósunk van, mint 30 év alatti gyerekorvosunk.”
„A Nemzetközi Beruházási Bank csak a nevében bank.”
„Van itt egy Orbán-probléma.”
„Oroszország nem lett piacgazdaság.”
„Oroszország problémaokozó képessége nagy, értékteremtő képessége kicsi.”
„Orbán Viktor nagy átalakuláson ment át.”
„A KATA elvétele adóemelés.”
„Nincs még adatunk, de 2023 első negyedévére várhatóan recessziót fognak mérni.”
„Magyarországon demográfiai válság van.”
„Úgy jön ki az egymillió új munkahely, hogy ennek egyharmada »Londonban« dolgozik.”
„Orbánnak megdumálták a fejét, akik a nagy iparban »bulit« látnak.”
„Ezt a megalomániát láttam Ceausescunál is.”
„Gyenge a »legfőbb döntéshozó« jelleme, habitusa, helyzetmegítélő képessége.”
„A fürkészek és portyázók kiküldéséből mindig drága beszerzés és dúsgazdag csirkefogók jön ki.”
„Orbán dönthet úgy, hogy ott hagyja az »európai kócerájt« és elmegy lakájnak Kína ülepébe.”
„Túlzott a függésünk Oroszországtól.”
„Az 500 ezer új munkavállaló politikai blöff a miniszterelnök részéről.”
„A romániai bérek utolértek minket.”

Az adás a YouTube-on, videó formában:

Az adás a Spotify-on, hangzó formában:

Az adás a TuneInen, hangzó formában:

Stáb:
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Balázs.
Főcímzene: Freddie Shuman & Stumpf: Fricska.
Főcímhang: Szalóczy Pál.
Grafikai tervezés: Valenta Veronika.

Mindenképpen iratkozzék fel csatornánkra, hogy ne maradjon le egyetlen videónkról se! A Gulyáságyú podcast a Spotify-on és a TuneInen is megtalálható.

Ehhez a cikkhez is hozzászólhat a Facebookon:

Amennyiben szeretné, hogy még több ilyen podcastot jelentessünk meg, akkor kérjük, támogassa a Gulyáságyú Média működését, támogassa a még megmaradt magyar független, minőségi újságírást. Bizonyos támogatói csomagban előbb hozzájuthat a podcast-epizódjaihoz!