Mint a magyar médiában először – egy olvasói fotó alapján – megírtuk, a nácikra jellemző karlendítést mutatott be ifjabb korában Trombitás Kristóf, a PestiSrácok.hu publicistája, a kormánypárti influenszereket tömörítő Megafon „támogatott partnere”.
Tartalom
Strucc, politika
Trombitás és munkaadói egy hete hallgatnak, pedig múlt heti cikkünk megjelenése előtt megkerestük mind a fideszes influenszert, mint munkaadóit, a Megafont és az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatójaként is tevékenykedő vezetőjét, Kovács Istvánt, mind a PestiSrácok.hu-t és főszerkesztőjét, Huth Gergelyt.
Miközben ezen kormánybarát kiadók hallgatásba burkolóznak, továbbra is impresszumában tartja publicistájaként Trombitást PestiSrácok.hu, csakúgy, mint a fideszes influenszerkeltető, a Megafon. Az is továbbra is a „támogatott partnerei” között sorolja fel a karlendítő férfit.
Nemcsak lapunk kérdéseire nem felelt Trombitás Kristóf, de az oldalán sem reagált az egy hete kirobbant karlendítési botrányra. Több olvasónk is írt, hogy próbálták az influenszer különféle közösségi média felületein megosztani a fotót, illetve az erről szóló cikkeket, ám szinte azonnal törölték posztjukat és ki is tiltották őket Trombitás oldaláról.

Kereszténydemokrata karlendítés
Ugyancsak olvasónk hívták fel lapunk figyelmét, hogy a férfi nem csak a fent említett két helyen, hanem a Kovács K. Zoltán Alapítvány által kiadott Vasárnap.hu nevű internetes sajtótermék impresszumában is feltűnik.
A Vasárnap.hu támogatói között megtalálható a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) közpénzből működő pártalapítványa, a Nemzeti Együttműködési Alap, valamint két minisztérium is.
Ezért kérdéseket küldtünk a honlap és főszerkesztőjének, Gerzsenyi Krisztiánnak, valamint a Kovács K. Zoltán Alapítványnak mint kiadónak és az azt vezető Kovács-Pifka Péter kiadóvezető-kurátornak. Kovács-Pifka egészen tavaly őszig KDNP-s politikus volt. A Vasárnap.hu kiadóvezetője az Azbej Tristan KDNP-s államtitkár alá tartozó Hungary Helps Ügynökség vezérigazgatója.
Többek között azt szerettük volna megtudni a Vasárnap.hu-tól és a KDNP-s kiadótól, hogy mikor szereztek tudomást Trombitás Kristóf karlendítős fotójáról és hogy tettek-e intézkedéseket, lesz-e következménye a botránynak, különösen tekintettel arra, hogy a Vasárnap.hu nem először érintett ilyen ügyben.
A lap korábbi főszerkesztője, Horváth Tamás 2021 augusztusában lemondott, miután kiderült, korábban aktív résztvevője volt az Erő és Elszántság nevű neonáci szervezet demonstrációinak, ahol Hitler propagandaminiszterének jelszavát skandálta, a nácikra pedig az európai kultúra védelmezőiként hivatkozott.
Azt is megkérdeztük, hogy a Vasárnap.hu elítéli-e a náci Németország elveit és tetteit? Összeegyeztethetőnek tartják-e a lap szellemiségével, illetve a lapot kiadó Kovács K. Zoltán Alapítvány szellemiségével a náci karlendítést?
Talán mondanunk sem kell, nem kaptunk választ a KDNP-s kiadványtól, melynek impresszumában továbbra is ott szerepel Trombitás neve.
Trombitás felháborodott a karlendítésen – másén
Megintcsak egy olvasónk küldte el Trombitás Kristóf egy évvel ezelőtt a választási kampányban közzétett Facebook-bejegyzését.
Ebben a Megafon munkatársa Márki-Zay Pétert kárhoztatja az ellenzék egyik képviselőjelöltje, Z. Kárpát Dániel akkor nyilvánosságra került karlendítős esete miatt.
Mivel nem reagál sem a lapunk, sem más médiumok megkeresésére, egyelőre nem tudjuk, hogy Trombitás Kristóf miképp ítéli meg a saját hasonló gesztusát.

Bohár menekül
Ugyan Trombitást szintén nem sikerült elérnie, ám megafonos kollégáját, Bohár Dánielt megszólaltatta az esetről a Pécsi Stop, igaz ebben sem volt sok köszönet.
Ezt az alábbi videóban tekinthetik meg.
Amennyiben szeretné, hogy több hasonló cikket jelentessünk meg, akkor kérjük, támogassa a Gulyáságyú Média működését, támogassa a még megmaradt magyar független, minőségi újságírást:
Ehhez a cikkhez is hozzászólhat a Facebookon: