Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egy videóban számolt be arról, hogy indul a DK inflációs akadémiája.
Tartalom:
Okosabb, mint Orbán
A Demokratikus Koalíció lapunkhoz eljuttatott sajtóközleménye úgy fogalmaz, hogy mindazok jelentkezését várják, akik „okosabbak szeretnének lenni Orbánnál, és jobban akarják érteni, hogy mi az az infláció, mi okozza és miért nem beszélhetünk háborús vagy szankciós inflációról”.
A nézőit tegeződve megszólító egykori miniszterelnök az akadémia elindítását bejelentő videójában azt mondja,
„be fogjuk nektek bizonyítani, nincsen háborús infláció, orbáni infláció van.”
Gyere az egérrel az arcom közepéig, és ott klikkelj rám!
A pártelnök-frakcióvezető azt is elárulta, miképp’ lehet jelentkezni az általa indított képzésre:
„írjál rám május 29-ig egy egyetlen egy szót, annyit, hogy „Jelentkezem!”
Kétharmaddal lehet átmenni
Akik jelentkeznek, azok június elején kapnak egy-egy tananyagot:
„közösen fogunk tanulni”
– kecsegtet a beharangozóban Gyurcsány Ferenc, aki azt elárulta, hogy a végén vizsgáztatni is fog: egy húsz kérdésből álló tesztet kell kitöltenie a diákjainak.
Ezen összesen 120 pontot lehet szerezni, és azt nem fogja megbuktatni az egyébként technika–biológia tanár végzettségű volt kormányfő, aki legalább 80 pontot elér.
Gyurcsány Ferencnek az Inflációs Akadémiáról készített videója az alábbi linken érhető el:
Amennyiben szeretné, hogy több hasonló cikket jelentessünk meg, akkor kérjük, támogassa a Gulyáságyú Média működését, támogassa a még megmaradt magyar független, minőségi újságírást: