Egy olvasónk észrevette, fotót készített róla, majd elküldte lapunk szivárogtató felületén keresztül, hogy tilosban járt a Felcsút melletti Bicske kormánypárti polgármestere.
Tartalom
A kihágó Suzuki
Bálint Istvánné gépkocsija múlt hét pénteken kora délután a mozgássérült parkolóban várakozott a bicskei Polgármesteri Hivatal udvarán.
Mivel mind az autó gyártmánya-típusa, mint a rendszáma megegyezett a polgármester gépkocsijáéval (cikkünk borítóképén Bálint Istvánné adatvédelmi jogait tiszteletben tartva mi homályosítottuk azt el – a szerk.), a Gulyáságyú Média kérdéseket küldött a fideszes városvezetőnek, azt tudakolva, hogy
- mi indokolta, hogy mozgássérült parkolóban várakozzék gépkocsijával
- és hogy milyen rendszerességgel tesz így.
Arra is választ kértünk Bálintnétól, miképp’ vélekedik általánosságban, morális szempontból a mozgássérült parkolóhelyek arra rá nem szorulók általi elfoglalásáról.

A bicskei Csubakka-védelem
Meg kell hagyni, a kormánypárti polgármester példás gyorsasággal reagált felvetéseinkre.
Azt írta, a bicskei önkormányzat ad helyszínt egy mammográfiás szűrőkamionnak, mely az idén május 16-a és 31-e között foglalta el városháza parkolójának egy részét.
Bálint Istvánné szerint a szűrőkamion érkezése miatti helyhiány indokolta, hogy a gépkocsijával a mozgássérülteknek fenntartott helyen állt meg.
Bicske polgármestere arra nem tért ki, hogy szerinte miért volna törvényszerű az, hogy amennyiben az önkormányzati parkoló jó részét elfoglalja egy nagy méretű jármű, úgy neki miért kellene a mozgásukban korlátozottak helyét elfoglalnia.
Bicskén egyébként nem fizetős a közterületi parkolás, az önkormányzat épületének párszáz méteres körzetében rendszerint – különösen hétköznap napközben – megannyi szabad és ingyenes parkolóhely áll az autósok rendelkezésére.
Nem én választottam a bűnös életet, a bűnös élet választott engem
A kisváros fideszes polgármesterét, Bálint Istvánnét 2021 márciusában a járványügyi szabályok megsértése miatt marasztalta el a rendőrség. A városvezető ugyanis a koronavírus-járvány kellős közepén, 2021. január 2-án újévi koncertet és politikai évértékelőt tartott, amelyre forralt borral csalogatták a résztvevőket. Ezért a rendőrség 220.000 forintra bírságolta meg.
Amennyiben Ön is szivárogtatna nekünk, itt teheti meg biztonságosan:
Amennyiben szeretné, hogy több hasonló cikket jelentessünk meg, akkor kérjük, támogassa a Gulyáságyú Média működését, támogassa a még megmaradt magyar független, minőségi újságírást: