Felelősnek érzi magát Varga Mihály az Európa-rekord inflációért? – Megkérdeztük a pénzügyminisztert a kormányinfó előtt, az utcán (videó)

Budapest, 2023. május 9. Varga Mihály pénzügyminiszter (j) és Berényi János, a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségének elnöke a szövetség fennállásának 30. évfordulóján rendezett ünnepségére érkezik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságán 2023. május 9-én. MTI/Kovács Tamás
Olvasási idő: 2 perc.

Hasonlóan a két héttel ezelőtti esethez, szabályszerű regisztrációnk ellenére e hét csütörtökön sem engedték be lapunkat, a Gulyáságyú Médiát a kormányinfóra.

A visszaigazolás tanúsága szerint regisztrációs levelünket a szervezők, sőt még Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár olvasta.

Ezúttal két független lapot nem engedtek be

A kormányzati sajtótájékoztatóra érkeztünkkor a biztonsági őr már jó pár méterről ingatta a fejét, ezzel jelezve, lapunk nem szerepel a kormányinfóra beengedhető médiumok listán. Ugyanígy járt a Magyar Hang munkatársa, a Gulyáságyú Médiához hasonlóan őket is kizárták a sajtókonferenciáról.

Bújócska

Mint később kiderült, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő már számíthatott jöttünkre: hogy ezúttal elkerüljék a „kérdésekkel provokálást” valamilyen trükkös módszerrel jutottak be a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányinfónak helyet adó épületébe.

Varga miniszter feltalál egy új köszönési módot

Nem így tett, könnyelmű volt a kormányinfón ezúttal résztvevő Varga Mihály pénzügyminiszter, aki annyira meglepődött, hogy újságírókkal találkozik, akik kérdéseket tesznek fel neki, hogy köszönés helyett azzal a mondattal reagált a Magyar Hang és lapunk jelenlétére, hogy

„hát maguk meg mit keresnek itt, uraim?”

Videónk

Azon a néhány pillanat alatt, míg Varga miniszter eljutott az autójától az épület bejáratáig két kérdést is elhadartunk neki, ezt a lenti felvételen tudják megtekinteni.

Amennyiben szeretné, hogy több hasonló cikket jelentessünk meg, akkor kérjük, támogassa a Gulyáságyú Média működését, támogassa a még megmaradt magyar független, minőségi újságírást: