Káosz és tumultus a Mészáros Lőrinc-féle alcsúti fesztiválon

Kocsisor Alcsút főutcáján 2023. május 27-én.
Olvasási idő: 4 perc.

Cikkünk írásakor is záporoznak a felháborodott hozzászólók kommentjei a 7. Vál-völgyi Zsúr közösségi média oldalán.

Nyomokban NER-t tartalmaz

A felcsúti labdarúgóklub által üzemeltetett Alcsúti Arborétumban tartott két napos rendezvénynek már első napján, szombaton délután káosz alakult ki a csupán 1500 lelkes településen.

Többen a létrejött közlekedési káoszra panaszkodnak, mások, akik bejutottak a zsúrra, az ottani tumultusra.

A Vál-völgyi Zsúr szervezője a Talentis Event and Marketing Kft., mely Mészáros Lőrinc NER-milliárdos érdekeltségében áll.

Zsúrpubik

Szombat este a zsúr Duna Aszfalt által szponzorált Nagyszínpadán Azahriah lép fel. (A Duna Aszfalt Szíjj László NER-milliárdos vállalkozása. Ő volt az, aki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert jachtoztatta 2020-ban.)

Végül nem sokkal szombaton 19:00 előtt a rendezvény szervezői is kapcsoltak, és kitették a virtuális „megtelt” táblát. Azt írták, csak a távozók helyére tudnak új látogatókat beengedni.

Volt, aki két órát várakozott, mire beengedték. Ezen olvasónk elmondása szerint bent a fesztiválon óriási a tömeg.

Korda György és Balázs Klári a Vál-völgyi Zsúr „Duna Aszfalt” Nagyszínpadán. A Duna Aszfalt Szíjj László NER-milliárdos vállalkozása. Ő volt az, aki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert jachtoztatta. Forrás: a Vál-völgyi Zsúr Facebook-oldala.

Szervezők: no comment!

Legtöbben azért voltak mérgesek, mert a szervezők részéről nem kaptak semmilyen tájékoztatást, nem volt megoldásuk a kialakult helyzetre.

Többen panaszkodtak arra is, hogy ugyan húszperces időközönkénti közlekedést ígértek a fesztiválbusz gyakoriságára, ehhez képest másfél órát kellett várniuk rá. Olvasóink elmondása szerint átlagban száz ember várakozott a fesztiválbuszra. Akik megunták a várakozást, a helyszínen lévő egy-két taxissal utaztak tova.

Szombati program: araszolás Fel- és Alcsúton

Az alábbiakban kigyűjtöttünk néhány jellemező hozzászólást:

„Először akartunk eljönni, de 3.5 óra araszolás után sem bírtunk eljutni a rendezvény helyszínére. Forgalom irányítás nem volt küldözgettek ide oda, de sehol nem volt parkolóhely. Többet ide nem jövünk a szervezés egyenlő a nullával.”

„Tavalyi év után nagy csalódás az egész! 5 óra autóban araszolás a nagy semmire!!
Szervezés egy nulla!
Rendőr sehol csak már a rendezvény bejárata előtt… addig menjél nyugodtan te marha… gratulálok!”
„Tavalyi év után nagy csalódás az egész! 5 óra autóban araszolás a nagy semmire!! Szervezés egy nulla!
Rendőr sehol csak már a rendezvény bejárata előtt… addig menjél nyugodtan te marha… gratulálok!”
„Már 15:30kor sem lehetett bejutni, 3 óra araszolva oda vissza, hely nincs, eljöttünk.
Inkább kérjetek belépőt, de ebben a formában ez nem siker, hanem kudarc”
„Már 15:30kor sem lehetett bejutni, 3 óra araszolva oda vissza, hely nincs, eljöttünk.
Inkább kérjetek belépőt, de ebben a formában ez nem siker, hanem kudarc”
„Egy óra volt mire bejutottunk Alcsútra,leparkoltunk a Pancso Hotelnél.Egy órát vártunk a buszra ,majd közölték,hogy a buszokat le tiltották,nem vihetnek több embert ki.Igy elindultunk hazafelé”
„1.5 órát vártunk buszra, majd vonat azt haza mert kiirták, hogy teltház”
„mi meg a Pancho Arénánál vártunk a buszra másfél órát . Aztán mi is elindultunk haza. Nagyon dühítő volt ez az egész! Jó kis szombati program!”

Videónk a fesztiválbuszra várakozókról

Várakozók a 7. Vál.völgyi Zsúr fesztiválbuszára. Olvasónk videója.

Ehhez a cikkhez is hozzászólhat a Facebookon: