Mint azt lapunk elsőként a magyar sajtóban megírta, a sztrájkoló munkások szerda reggel lezárták az épülő, már majdnem teljesen kész iváncsai akkumulátorgyárat a sztrájkoló munkások.
Azt is megírtuk, hogy a munkások a bérük elmaradása miatt folyamodtak e drasztikus eszközhöz és helyezték blokád alá a gyárba vezető utakat, ezzel közlekedési káoszt okozva a Fejér megyei település környékén.
Akkor még lapunk helyi forrásaitól úgy értesültünk, néhány hetes elmaradásról van szó, azonban azóta egy lapunkhoz eljutott videóból kiderül, hogy még az áprilisi bérüket sem kapták meg a gyárat építő dolgozók.
Most hozzánk eljutott videó azokról a percekről mesél, amikor szerdán reggel a melósok egy tolmács segítségével, gyakorlatilag piaci eszközökkel alkudoztak a távol-keleti vezetőséggel arról, hogy mikor rendezik az elmaradt járandóságukat.
„Hol a pénz?”
– kiáltják egyesek a vezetőség felé a videóban.
„Ha nem utaltok, ezt minden nap megcsináljuk”
– mondja egy másik férfi.
A demonstráló munkások drasztikus fellépése, a sztrájk és a blokád eredményre vezetett. Nagyjából délelőtt 10 órára feloldották a blokádot és felvették a munkát, miután ígéretet kaptak rá, hogy még a szerdai napon kifizetik őket.
A gyáróriást építő és rengeteg állami forrást bezsebelő SK Innovation nevű dél-koreai vállalat nem volt hajlandó válaszolni kérdéseinkre. Az építkezés fővállalkozója a Garancsi István üzletember tulajdonában lévő Fidesz-közeli vállalkozás, a Market Építő.
Ehhez a cikkhez is hozzászólhat a Facebookon: