Gyurcsány Ferenc egy sörreklámból lopott ötlettel hirdeti a DK egyetemét

Gyurcsány Ferenc sörözik. Jelenetkép az ATV „Szavazz rám” című műsorából, 2018 februárjából.
Olvasási idő: 2 perc.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a közösségi médiában, videóban jelentette be, hogy elindult a jelentkezés a Demokratikus Koalíció nyári egyetemére.

Az egykori miniszterelnök 30 év alatti fiatalokat vár a Balaton-parti, révfülöpi EurópaCampus elnevezésű táborba. A jelentkezőket azzal kecsegetik, hogy a négy napos (július 30. – augusztus 2.), ingyenes fejtágító alatt politikussá, kommunikációs szakemberré, vagy politikai szakértővé képzik őket.

A képzések során a résztvevők személyesen találkozhatnak – ahogy a szervezők írják: „azokkal, akik a mai politikát formálják”, például Gyurcsány Ferenccel, Dobrev Klárával és Kálmán Olgával.

A „hallgatók” az első nap egy képzeletbeli város választási kampányába csöppennek, ahol négy pártra osztva kell megküzdeniük a polgármesteri címért.

A nyári egyetemet úgy promotálja Gyurcsány Ferenc, hogy munkatársával egy elképzelt jelenetet játszik el. A fiatal DK-s rányit az elnökre, és azt javasolja neki, hogy rengeteg száraz, szakmai előadást tartsanak majd a EurópaCampus-on. Erre Gyurcsány úgy reagál, hogy az ilyen ötletek kezelésére van egy speciális hely náluk, majd rámutat az iratdarálóra, melyen le is darálják a fiatal munkatársa írásban megfogalmazott ötleteit.

Ez a jelenet egy-az-egyben az egyik cseh sörgyár hónapok óta a magyar televíziókban is futó reklámjából való. Abban a sörgyár egyik munkatársa viszi be írásban a vezetőséghez azon ötleteit, hogy mit kellene változtatni a sörük receptjén. A sörgyári kolléga ötletei kapcsán a vezetőség egy iratmegsemmisítőre mutat, amiben meg is semmisítik azokat.

A sörreklám az alábbi videóban tekinthető meg.

Gyurcsány Ferenc videója pedig itt.