Lapunk kérdésére a Jobbik-Konzervatívok sajtóosztálya megerősítette, hogy nem indulnak közösen a 2024-es helyi önkormányzati választásokon a korábbi hatpárti ellenzékkel.
Tartalom
Egy év múlva, 2024. június 9-én rendezik Magyarországon a polgármester-, és helyi képviselői választásokat – egy napon az európai parlamenti választásokkal.
Lokál, patrióták
A Gulyáságyú Média a Jobbik-Konzervatívok sajtóosztályától úgy értesült, hogy a párt nem indul közösen az ellenzékkel. A jobboldali ellenzéki párt stratégiája az lesz, hogy
„helyi ügyekért elkötelezett lokálpatriótákat kívánnak támogatni az önkormányzati választásokon. […] A magyar választópolgárok számára az a fontos, hogy hiteles politikusok képviseljék az ügyeiket
– írták a Gulyáságyú Médiának küldött válaszukban.
Gyurcsányi örökség
Nem a párttól, hanem más, pártközeli forrásunktól úgy értesült lapunk, hogy, hogy a Jobbik fenti döntésétben két tényező játszhatott közre leginkább.
Egyrészt nem akarják önkormányzati mandátumhoz segíteni az ellenzék alig mérhető népszerűséggel bíró apró pártjait (forrásunk az LMP-t és a Párbeszéd-Zöldeket említette), másrészt úgy érzik, a gyurcsányi örökség miatt terhes a Demokratikus Koalícióval való közös indulás.
EP?
Az EP-választásról szólva úgy tájékoztatták lapunkat, egyelőre nincs végleges választási listájuk. Más forrásból úgy tudjuk, Gyöngyösi Márton pártelnök, aki jelenleg is európai parlamenti képviselő, ambicionálja a listavezetőséget, szívesen hosszabbítana újabb öt éves ciklusra Strasbourgban.
Mivel napra pontosan egy év múlva önkormányzati és EP-választásokat rendeznek, hamarosan részletes összeállítással jelentkezünk, hogy mely pártok kiket indítanak 2024-ben. Nézzen vissza oldalunkra gyakran!
Mint pénteken reggel megírtuk, Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke lesz a viccpárt 2024-es polgármesterjelöltje Budapest XII. kerületében. Ezt az írásunkat itt találja:
A Gulyáságyú podcast következő vendége Karácsony Gergely főpolgármester lesz, aki már bejelentette újraindulási szándékát. Addig is nézze-hallgassa meg a műsor előző adását, melyben Lőcsei Lajossal, a Momentum roma származású országgyűlési képviselőjével beszélgettünk.