Brenner Koloman, a Jobbik-Konzervatívok országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettese nem tartja megbízhatónak a Karácsony Gergely főpolgármester, illetve a Fővárosi Önkormányzat által szervezett, négy kérdést – köztük a Lánchíd autómentességét – firtató felmérést, a Budapesti Lakógyűlést.
Bemutatta autós programját csütörtökön a Jobbik-Konzervatívok.
A háttérbeszélgetésen szóba került a Lánchíd ügye is, melyről a párt mobilitási programjáért felelős szakértő, Schwarcz-Kiefer Patrik, Baranya (vár)megyei önkormányzati képviselő azt mondta, hogy az az ország nagy részének irreleváns kérdés.
Újságírói kérdésre, hogy a Jobbiknak mégis mi a véleménye a fővárosi híd autómentességéről, Brenner Koloman, a Jobbik-Konzervatívok frakcióvezető-helyettese úgy nyilatkozott, hogy pártjuk nem tartja megfelelő eszköznek a budapestiek véleményének megismerésére a Budapesti Lakógyűlést.
Lapunk kérdésére a jobbikos politikus úgy reagált, hogy szerintük inkább egy helyi, fővárosi népszavazást kellene – kellett volna tartani a témában.
A Gulyáságyú Média podcastja legutóbbi adásának vendége éppen Karácsony Gergely volt. A főpolgármesterrel folytatott beszélgetésben szóba került a Budapesti Lakógyűlés mint felmérés megbízhatósága, illetve az eredményei is.
Arra is rákérdezett Gulyás Balázs műsorvezető, hogy miért nem a főpolgármester pártja, a Párbeszéd-Zöldek büdzséjéből finanszírozták a konzultációt.
A podcastot az alábbi linken tudják megtekinteni vagy meghallgatni.
Ehhez a cikkhez is hozzászólhat a Facebookon: