Első sajtótájékoztatóját tartotta csütörtökön az Európai Unió igényei alapján a magyar kormány által az uniós pénzek megszerzése érdekében létrehozott korrupcióüldöző, az átláthatóságot szolgáló Integritás Hatóság.
Bár a sajtóbeszélgetést úgy hirdette meg a hatóság, hogy annak alkalmával „interjú szabadon készíthető” lesz, két kérdés, nettó 1 perc 41 másodpercnyi elnöki válasz után az Integritás Hatóság kommunikációs vezetője, Mehlhoffer Tamás közbelépett és leállította lapunknak a transzparenciáért küzdő állami szerv elnökével, Biró Ferenc Pállal készülőfélben lévő interjúját.
Tartalom
Integritás Hatóság: „Nagyon is haladnak”
Konkrétumokban nem bővelkedő sajtótájékoztatót tartott csütörtökön az Integritás Hatóság elnöke. Biró Ferenc Pál ezen elmondta, hogy az általa vezetett szervet tehetetlenségére vonatkozó kritikákkal szemben az az igazság , hogy „nagyon is haladnak” a munkájukkal. Jelenleg harmincnál több ügyben folyik vizsgálat.
Az Integritás Hatóságnál jelenleg hetvenen dolgoznak, a teljes kapacitásuk elérésekor 150 körül lesz a teljes dolgozói létszám. Pillanatnyilag munkatársaik 60%-a foglalkozik operatív munkával. Az elnök 2024. közepére ígérte a hatóság teljes kiépítését, és terveik szerint 2024-ben egy mesterséges intelligencia alapú kockázatfigyelő rendszer is megvalósul.
„A bűn üldözése mindig drága”
Biró Ferenc Pál egy másik bírálatra reagálva nem rejtette véka alá, hogy az Integritás Hatóság működése sokba kerül, ugyanis olyan csapatot akart toborozni, amely korrupciót megfelelően magas színvonalon üldözi.
„A bűn üldözése mindig drága”
– jelentette ki az Integritás Hatóság elnöke, aki hozzátette, hogy
„terv szerint haladunk, tesszük a dolgunkat”.
Az is elhangzott ígéretként, hogy már az első, általuk feltárt ügyük folyományaként megakadályozott közpénzherdálás sokévi irodabérletüket fedezni fogja. Erről az ügyről azonban még nem árulhatott el részleteket, azt ellenben megtudhattuk, hogy a valóban impozáns irodájuk bérleti díja 21 hónapra közel félmilliárd forintba kerül.
Biró Ferenc Pál azt is bejelentette, hogy a vagyonnyilatkozati rendszer kapcsán 2023 utolsó negyedévében külön jelentést készítenek.
Francia szolgáltató felületén lehet bejelenteni
Bemutatták a Integritás Hatóság bejelentő felületét is, amely ha a hatóság holnapján rákattintunk, egy külön felületre, a Whispli nevű francia szolgáltató felületére irányítja a bejelentőt.
Az Integritás Hatóság illetékeseinek ígérete szerint a francia szolgáltató törli a bejelentők IP-címeit, nem tárolja azokat.
30 napon belül azt szokták visszajelezni, hogy 30 napon belül nem tudnak visszajelezni
Elhangzott az is, hogy összesen száz fölötti érdemi bejelentést kaptak eddig, ugyanakkor a vizsgálatnak nincs kötelező időtartama vagy határideje. Ugyan az erre vonatkozó jogszabály úgy szól, hogy 30 napon belül a hatóságnak kötelessége visszajelezni a bejelentésre, ám Biró Ferenc Pál elnök szerint rendszerint 30 napon belül azt szokták visszajelezni, hogy 30 napon belül nem tudnak visszajelezni.
Az elnök szerint az „ökölszabály” az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) gyakorlata: náluk 24-36 hónapot is igénybe vesz egy-egy vizsgálódás.
Colloquium interruptus
A sajtótájékoztató ezen része után következett volna a különinterjúk sora, melynél lapunk utolsóként kérdezhette Biró Ferenc Pált.
Ennél két kérdést tudtunk feltenni, amikor a második kérdés végén, nettó 1 perc 41 másodpercnyi elnöki válasz után botrányos, a szakmai szabályokat felrúgó jelenet játszódott le. Integritás Hatóság kommunikációs vezetője, Mehlhoffer Tamás „lekeverte” kérdéseinket és saját főnökét, Biró Ferenc Pált.
Pedig a második kérdés elején még jeleztük, hogy a szerdán bejelentett anonim bejelentő felület kapcsán több kérdésünk volna, a kommunikációs vezető mégis közbelépett és megtiltotta, hogy tovább kérdezzük a transzparenciát zászlajára tűző Integritás Hatóság elnökét. Ezt a jelenetet cikkünk végén elhelyezett videónkban megtekintheti.
Biró Ferenc Pál ugyan kínos mosollyal nyugtázta beosztottja közbelépése nyomán kialakult zavarba ejtő helyzetet, ám nem bírálta felül Mehlhoffer Tamás döntését, félrelépett további kérdéseink elől.
A helyszínen ezt követően lapunkon kívül más sajtóorgánum is kifejezte rosszallását Mehlhoffer Tamás viselkedése, valamint amiatt, hogy más médium is csak korlátozott időkeretben kérdezhette a korrupcióellenes- és átláthatóságért létrejött szervezet vezetőjét.
Ezeket kérdeztük volna még Biró Ferenc Páltól, ha hagyják:
- Biró Ferenc Pál elnök személyesen választotta ki az Integritás Hatóság szerződő partnereit, köztük a NER-vállalkozásként számon tartott biztonsági céget, a Valtont. Ki ajánlotta neki a Valtont, milyen szempontok szerint döntött a kiválasztott biztonsági cég és a kiválasztott „átlag feletti precizitással és határozott fellépéssel” rendelkező biztonsági őrök-sofőrök mellett?
- Miért változtatták meg a véleményüket a szerződéseknek az Átlátszó számára történő kiadása okán?
- A Valton szerződését 2023. június 30-ig kötötték. Azóta meghosszabbították?
- Miért van szüksége Biró Ferenc Pál elnöknek egy 272 lóerős gépkocsira közpénzen?
- Reális-e ennek a gépkocsinak a 440 ezer + Áfás ára?
- A Valton-szerződést visszamenőleges hatállyal kötötték meg, ezek szerint 15 napig úgy volt sofőrje, h nem volt róla szerződés? Ez cégszerű működésnek tartja-e?
Felvételünk az esetről:
Frissítés: csütörtök, 22:30:
Reagált a jobbikos politikus, akinek a bejelentésére az Integritás Hatóság elnöke szerint reagált a hatóság
Schwarcz-Kiefer Patrik, a Jobbik-Konzervatívok Baranya (vár)megyei önkormányzati képviselője egy mohácsi korrupciós ügyet jelentett be az Integritás Hatóságnál, melyre szerinte azóta sem válaszolt a szervezet.
A fenti videóban a Biró Ferenc Pál elnök azt mondja, nagyon is reagáltak a jobbikos politikusnak, ezért arra kértük őt, reagáljon az Integritás Hatóság elnökének állításaira. Válaszát változtatás nélkül közüljük.
„Az Integritás Hatóság elnöke szerint az egy válasz egy korrupciós ügyre, hogy 30 napnál tovább tart választ adni és aztán 6 hónapig nem történik semmi, nem jön semmilyen további visszajelzés, kérdés.
Cinikus reakciója, mi szerint megkaptuk, amit akartunk, rendkívül rosszindulatú. Az, hogy már az is baj, hogy komolyan vettük Navracsics miniszter úr már akkor is érdekes vállalását, hogy november 19-én, szombaton indul a hatóság, elgondolkodtató. Egyébként elnök úr is ide datálta az indulást.
Pedig mi egy korrupcióval hatékonyan küzdő országot és egy sikeres Integritás Hatóságot szeretnénk. Ezért adtunk át egy rendkívül részletesen kidolgozott anyagot.
Talán nem meglepő, hogy eredményt szeretnénk egy olyan üggyel kapcsolatban, ami nem csak önmagában méltó a vizsgálatra, de az agrártámogatások körüli lehetséges korrupció iskolapéldája lehet.”
Ehhez a cikkhez is hozzászólhat a Facebookon: