Idén már háromfokozatú volt a Sziget Fesztivál VIP-szekciója. Az első, proli-VIP helyileg is elkülönült a másik két magasabb fokozattól. Az újságírói elkülönítőt például a Magic Mirror sátor mögött helyezték el a szervezők. A középszer-VIP és a Super-VIP a nagyszínpad mellett volt fellelhető és szegény super-VIP-eseknek át kellett verekedniük maguknak az átlag-VIP-ek áradatában. Belestünk a Sziget-VIP csillogó-villogó kulisszái mögé, hogy képriportban számoljunk be olvasóinknak, kik és hogy mulattak a legnagyobb magyarországi fesztivál nagyon fontos embereiként.
Tartalom
Ennyiből válhat belőlünk nagyon fontos személy
A 2023-as Szigetre egy VIP-előnyök (erről még beszélünk) nélküli napijegy 40 ezer forint körül kóstált. A víájpísított napijegy ennek nagyjából a duplájába, 80 ezerbe került.
Ezzel még csak a középszer-VIP-ba kerülhettünk be, a super-VIP ennél is sokkal többe került. Namost. Ahhoz, hogy super-VIP-legyünk, két út kínálkozik. Vagy legyünk jóban valamelyik skyboxot (és super-VIP-helyiséget) megvásárló vállalkozással (kettő ilyet láttunk: a Mészáros-féle szuperbankot, a MBH-t, és az Index nevű médiavállalatot), vagy meg is vásárolhatjuk a super-VIP-ségünket. Tudnak követni?
A másik lehetőség super-VIP-sodni, hogy megvásároljuk önnön fontosságunkat. Ezt egy napra a középszer-VIP-jegyünkön (mint említettük, ez napi 80 ezer) felül 132 ezerért válthatjuk meg. Tehát nagyjából napi és fejenkénti 210 ezer forintért máris super-VIP-ek lettünk.
Természetesen super-VIP-ből is van hetijegy, ez a sima-VIP jegyünkön felül további 712 ezerbe kerül. Tehát nagyjából 1 millió forintból válthatjuk meg az egyheti super-VIP-létünket és lehet „minden nézésünk elnök”.

Kóla ezerkettő, osztriga tízezer
A középszer-VIP-szekció is meg van kissé emelve, így jobb rálátás nyílik a fesztivál nagyszínpadára, de igazán fenséges és fennséges látvány a még magasabban fekvő super-VIP szobákból nyílt a Sziget fő pódiumára.
A VIP-ben ugyan semmi sincs ingyen, ellenben azok az ételek és italok, amit „kint”, a pórnépnek is árulnak, ugyanannyiba kerülnek az egész Szigeten. Így egy öt decis kóla 1190-be, az ugyanakkora mentes víz 990-be, a dobozos sör 1690 forintba került mind a VIP-részlegben, mind azon kívül.
A VIP-en belül egy üveg vodka 100 és 200 ezer forint közötti áron mozgott, láttunk pizzát kilenc ezresért, és négy „darab” osztrigát 10 ezerért.



Macklemore, a VIP-mágnes
Úgy kalkuláltunk, Macklemore-ra lesznek kíváncsiak a legtöbben a super-VIP célközönségéből, és igazunk lett.
Galériánk Macklemore fellépéséről
(Kattintson a kívánt bélyegképre a nagyításhoz.)


























Mondd már el, hogy kik voltak ott!
Úgy tűnik, a Sziget VIP-ben végre megvalósult a nagykoalíció. Láttuk Oszkó Pétert, a Bajnai-kormány pénzügyminiszterét, igaz ő ma már inkább a NER felé kacsingat.
Aztán ott volt a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció I. kerületi alpolgármestere, Csobánczy Gábor. Róla a kerület polgármestere, a párbeszédes V. Naszályi Márta tavaly azt írta, hogy a kerületi időseknek küldött 1500 forintos, kávéra és süteményre felhasználható ajándékkupon egyik beváltóhelyét Csobánczy egy korábbi munkatársa üzemeltette. A HVG pedig arról cikkezett egy éve, hogy Csobánczynak van olyan érdekeltsége, ami nincs a vagyonnyilatkozatában, ám erről nem hajlandó nyilatkozni.

Ott telefonált a Sziget-VIP-ben Péterfy Bori színészművész, a Péterfy Bori & Love Band énekese.

Média, mágnások
Mint fentebb említettük, az Indexnek idén saját super-VIP skyboxa volt a fesztiválon, amit ki is használt. Itt látta vendégül udvartartását az Index fideszesítését végrehajtó Vaszily Miklós, az Indamedia Csoport társtulajdonosa, aki egyben a TV2 igazgatóságának elnöke és a PestiSrácok.hu kiadójának egyik közvetett tulajdonosa.



A Sziget Fesztivál super-VIP-részlegében, az Index skyboxában mulatott Szabó Béla, a Magyar Telekom márka- és lakossági kommunikációs igazgatója is.

Szintén a kiváltságosok között, a super-VIP-ben fedeztük fel Gulyás Jánost, a Magyar Reklámszövetség elnökét.

A médiapiaci szereplők egy részét a Media1 szakportál segítségével azonosítottuk be.
További felvételeink a Sziget-VIP-ből
(Kattintson a kívánt bélyegképre a nagyításhoz.)




