A 444.hu egy rövid videót közölt kedden arról, ahogy munkatársaik Orbán Viktort igyekeznek kérdezni egy bérház előtt. A hírportál azt állítja, hogy a miniszterelnök „mostanában” minden kedd reggel beugrik egy órára ebbe a kérdéses ferencvárosi házba.
Orbán kormányfő a 444.hu videójában zavartnak tűnt, nem válaszolt a lap kérdéseire, helyette tíz- és húszezer forintos bankjegyek számolgatásába fogott az utcán, majd eltűnt a kérdéses bérházban.
Tartalom
Ugyanaz a válasz, mint az adriai nyaraláskor
A Telex Havasi Bertalantól kért magyarázatot az abszurd esetre, ám a miniszterelnök sajtófőnöke ugyanazt közölte, amit lapunknak válaszolt akkor, amikor Orbán Viktor augusztusi nyaralásáról érdeklődtünk néhány hete: mivel a kormányfő magánprogramon vett részt Ferencvárosban kedden, így erről nem tud tájékoztatást adni.
Havasi hozzátette, hogy az ő mint sajtófőnök jelenlétet
„a nem nyilvános program nem nyilvános jellegének megőrzésében való közreműködés indokolhatja”.
Amikor kedden délután lapunk munkatársai elindultak az ominózus ferencvárosi bérház felfedezésére, mindössze ennyit tudtunk, azaz azt, hogy Orbán Viktor magánprogramozott a helyszínen.
Számmisztika
Bár a 444.hu videójában látszanak a kapucsengőn megjelenő számok, ám a szemfüles megfigyelő többféle numerikus jelet is megfigyelhet azon, ahogy lenti montázsunkon is látszik.
A számok váltakoznak, észrevettük a 9-est, a 2-est és a 32-est is.
A számok váltakozásának egyik magyarázata lehet, ha az ajtót úgynevezett tokennel vagy saját kombinációval nyitották ki.

Lakók: láttuk!
Miután a házban lakóktól érdeklődtünk, kiderült, hogy több lakó is látta már az épületben Orbán Viktort. A 444.hu azon értesülését, hogy a kormányfő minden héten azonos időpontban érkezik, a lakók nem tudták megerősíteni.
Beszéltünk a közös képviselővel, is aki a lakókkal ellentétben elzárkózott attól, hogy bármilyen információt is kiadjon Orbán látogatásáról.

A fideszes muzsikus hipotézis
A soklakásos épületben több ismert embernek is van apartmanja, köztük egy fideszes meggyőződését nem titkoló, a Fidesz rendezvényein korábban többször is fellépő veterán popzenésznek is. Amennyiben a miniszterelnök őt látogatja is, úgy sem világos, hogy miért mindig ugyanabban az időpontban.
Műszempilla vagy életműhely?
A másik lehetséges teória – melyet erősít, hogy Orbán készpénzt készített elő az épületbe beslattyogását közvetlenül megelőzően – , hogy a miniszterelnök valamilyen szolgáltatást vesz igénybe keddenként az épületben.
Két ilyen szolgáltatót is találtunk a kérdéses bérházban.
Az egyiket Orbán Viktorral kapcsolatban kizárnánk, egyrészt mivel az egy műszempilla-építő és barnítást ígérő stúdió, másrészt mivel később nyit, mint az az időpont, amit Orbán látogatásául megjelölt a 444.hu.
A másik szolgáltató a házban egy úgynevezett „életműhely”. Ez a kissé ezoterikusnak tűnő stúdió életvezetési-, önismereti („coaching”)- és dietetikai (táplálkozási) tanácsadást, pszichológiai terápiát, valamint gyógytornát kínál pácienseinek.
Az életműhelybe be is csengettünk, először nem jött ki senki, később azonban két alkalmazottal is sikerült beszélnünk. Ők azt mondták, hogy ha látták is volna Orbán Viktort, etikai normáik nem engednék, hogy kuncsaftjaikról információt adjanak ki.
Az életműhely kapucsengő-kódja megegyezik azzal az egyik számmal, ami a 444.hu videójában Orbánnak a házba belépésekor látható.

