Podcastunkban e héten a kormányt a rapzene segítségével kigúnyoló Dé:Nash-sel beszélgettünk.
A korábban templomba járó művésztől aziránt is érdeklődtünk, hogy miképp vesztette el a hitét, és még az is kiderül, hogy milyen körülmények között nevezték Fidesz-csicskának. Megtudtuk azt is, hogy éppen Benyovszky Móricról készít dalt.
Tartalom
Többek között azt is megkérdeztük Dé:Nash-től, hogy:
- Konkrét eseményhez kötődik, hogy elvesztette a hitét?
- Miért nem „működik” a fiatalok körében a Fidesz?
- Volt olyan fideszes, aki azt hitte, hogy nem ironizál?
- Meg lehet élni a politizáló rapperkedésből?
- Lát-e abszurditást az ellenzéki oldalon is?
- Lenne-e politikus?
- Zavarja-e , hogy egyesek Krúbi segédjének gondolják?
Erős mondatok:
„Krúbi által kerültem fel bizonyos emberek lejátszási listájára.”
„A Megafon nem a fiatalokat célozza.”
„A disznóvágás meg a pacalpörkölt mint közösségi élmény egyre inkább kiveszik.”
„Nem nagyon láttam hollywoodi filmet pacallal.”
„A Fidesz alt-rightos paneleket emel át: Magyarországon nem létező identitáspolitikai harcba álltak bele.”
„Sok jót nem lehet a NER helyébe sem képzelni.”
„Groteszk és hajmeresztő dolgok akkor is lennének, ha nem lenne NER.”
„Schiffer András régen rokonszenves volt, mostani tevékenysége talány számomra.”
„Voltam az El Caminó-n.”
„Lehet egészséges nemzettudata az embernek.”
A Gulyáságyú podcast állandó rovatában, a Desszert©-ben Dé:Nash válaszolt előző műsorvendégünk, Tóta W. Árpád neki feltett kérdésére.
Mindenképpen iratkozzék fel YouTube-csatornánkra, hogy ne maradjon le egyetlen videónkról se!
A Gulyáságyú podcast a Spotify-on, az Apple Podcasts-on és a TuneInen is megtalálható.
Az adás a YouTube-on, videó formában:
Az adás a Spotify-on, hangzó formában:
Az adás az Apple Podcasts-on, hangzó formában:
Az adás a TuneInen, hangzó formában:
Stáb
Szerkesztő-műsorvezető: Gulyás Balázs.
Főcímzene: Freddie Shuman & Stumpf: Fricska.
Főcímhang: Szalóczy Pál.
Grafikai tervezés: Valenta Veronika.
Köszönjük a helyszínt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének.
Ehhez a cikkhez is hozzászólhat a Facebookon: