Névtelen közösségi médiás bejegyzésben gyalázza Iványi Gábor metodista lelkészt, az elesetteket támogató Oltalom Karitatív Egyesület elnökét a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas józsefvárosi csoportja.
Tartalom
Vegzatúra
Orbán Viktor kormánya jó pár éve dolgozik azon, hogy ellehetetlenítse az egyébként közfeladatot – az elesettek, köztük hajléktalanok támogatását, hátrányos helyzetű gyerekek oktatását – átvállaló, Iványi Gábor metodista lelkész által vezetett Oltalom Karitatív Egyesületet.
Ennek látványos pillanata volt, amikor tavaly február 21-én NAV-kommandó szállta meg házkutatást tartva az egyesület fővárosi, Dankó utcai központjában.
A kormány 2012-ben vette el a szintén Iványi által elnökölt Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségtől az egyházi státuszt, ezzel a bevételeik 40 százalékától megfosztotta őket. Az egyházi státuszt hosszas herce-hurcát követően sikerült visszaszerezni, az elmaradt támogatásokat azonban nem.
Ebben az egyenlőtlen küzdelemben a legfrissebb fejlemény, hogy a hiába rendelkezett az Oltalom Karitatív Egyesület javára az adója 1 százalékáról idén 7.565 személy mintegy 71 millió forint értékben, azt vélhetőleg az adótartozás miatt NAV azonnal levonta, így az adófelajánlások nem jutottak el Iványi Gáborékhoz.
Piszkos munka? Fidelitas!
Immár a gyalázkodástól sem riad vissza a NER, ezt a piszkos munkát egyelőre a Fidesz ifjúsági társszervezetére, a Fidelitas-ra bízva.
A Józsefvárosi Fidelitas egészen durva hangnemű (ugyanakkor helyesírási hibát sem nélkülöző és személynévvel nem felvállalt) közösségi médiás bejegyzést jelentetett meg hétfőn, melyben a lelkészt „báránybőrbe bújt farkasnak” nevezik.
A kormánypárt ifjúsági szervezete szerint a „milliárdos állami támogatásból működő” Oltalom Karitatív Egyesület vezetője, Iványi Gábor „képtelen a hajléktalanproblémát kezelni”. Azt írják, harminc év alatt nem sikerült megoldani a problémát, „sőt, a helyzet évről évre fokozódik!”
(Az nem világos, hogy a Fidelitas szerint a „hajléktalanprobléma kezelése” miért Iványiék és miért nem az állam felelőssége. – a szerk.)
Fiatalosch poszt a a józsefvárosiak pénzéből
A Fidelitas posztja ezután a Pikó András polgármester által vezetett józsefvárosi önkormányzatot támadja, amiért az 15 millió forintos támogatást szavazott meg az Oltalom Karitatív Egyesület részére „a józsefvárosiak pénzéből”.
A Fidesz ifiszervezete ehhez még azt fűzte hozzá, hogy „probléma megoldás❌”, valamint hogy „pénzért tartani a markot✅”, és még azt is hozzátették, hogy „elég volt ebből”, „Józsefváros jobbat érdemel”.
Nem volt mindig ilyen zord viszony Iványi Gábor és Orbán Viktor között.
A miniszterelnök első két gyermekét, Orbán Ráhelt és Orbán Gáspárt a metodista lelkész keresztelte meg.