Nyolc hónappal az európai parlamenti választások előtt Vona Gábor volt Jobbik-elnök új pártja, a Második Reformkor (2RK) sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kiket szándékozik jelölni az európai parlamenti (EP) választásokon.
Tartalom
Vona listavezető, ám mégsem megy Strasbourgba
A listát Vona Gábor, a 2RK elnöke vezeti, a második helyet pedig a Pekárné Farkas Emese fogja elfoglalni. A listáról a párt elnöksége döntött.
EP-programjukat márciusban mutatják majd be, amiről annyit azért elárultak, hogy a nyugatos irányultság lesz rá jellemző.
Mandátumszerzés esetén – hasonlóan más pártokhoz – Vona Gábor sem kíván EP-képviselő lenni, így Pekárné Farkas Emese ülne be a 2RK-t képviselve az Európai Parlamentbe.
A párt az önkormányzati választásokon ugyan nem indul, mert alapelvük szerint a helyi politizálást meg kellene hagyni a civil szervezetek terepének, azonban „erkölcsi támogatásukat” adnák olyan, a jövő évi helyhatósági választásokon induló civil szervezeteknek, amelyek nem kötődnek pártokhoz.
Tisztulás
A jövő évi EP-választásról szólva Pekárné és Vona egyfajta tisztulást vár attól és elsősorban az ellenzéki oldalon.
A Gulyáságyú Média kérdésére azt mondták, hogy szerintük az európai választásnak magyar belpolitikai jelentősége lesz, mégpedig szerintük ennek a 2026-os országgyűlési választásokra lesz kihatása.
Volt olyan ellenzéki párt, amely 2019-ben az EP-választásokon nem érte el az 5%-os bejutási küszöböt, ennek ellenére máig meghatározó szereplője az ellenzéki térfélnek, tavaly a többi ellenzéki párttal közösen indulva frakciót is tudtak alakítani, ezért többször visszakérdeztünk, hogy miképp’ kell érteni ezt a bizonyos „tisztulást”, ám a fentinél konkrétabb választ nem kaptunk.
2%
A Medián minapi közvéleménykutatását, melyben húsz nappal a megalakulásuk után már 2%-ra mérték a népszerűségüket az új politikai szervezet két vezetője szerint kellő óvatossággal érdemes kezelni, ugyanakkor azt mondták, hogy ők maguk is „figyelemre méltónak” találták.
Bimbózás
A 2RK alakulásakor találkozókat kért a többi ellenzéki párttól, mint megtudtuk, ezek közül több már létre is jött.
Találkoztak már a Párbeszéddel, Megoldás Mozgalommal, a Momentummal, a DK-val, és hamarosan egy igen pikáns beszélgetés is megtörténik, ugyanis tárgyalni fognak Vona Gábor korábbi pártjával, a Jobbikkal is. Vona ezen találkozókról többet nem szeretett volna elárulni, ám
annyit azért közölt, hogy több „bimbózó együttműködés” is körvonalazódik.
2026?
Ha már arról beszéltek a párt elnökségi tagjai, hogy a 2026-os országgyűlési választásokra kiható jelentősége lesz a 2024-es EP-választásoknak, rákérdeztünk arra is, hogy egyedül indulnának-e a soros következő magyarországi parlamenti választásokon.
Erre Vona Gábor egyértelmű igennel reagált, külön szeretnék megmérettetni magukat 2026-ban, terveik szerint nem indulnak közösen más párttal.
Ehhez a cikkhez is hozzászólhat a Facebookon: