Stílusbravúrok sorát sem nélkülözve hozta el a mába és terítette le elénk az 50-es évek termelési- és győzelmi jelentéseinek ízeit – csipetnyi szofterotikával és transzcendens élménnyel fűszerezve – Várkonyi Zsolt, a kormánypárti médiaóriásba, a KESMÁ-ba tartozó Dunaújvárosi Hírlap főszerkesztője.
Tartalom
Kihelyezett Sándor-palota
Novák Katalin a „kihelyezett Sándor-palota” programjának ötletét a német elnöktől vette, aki rendszeresen „kihelyezi saját hivatalát” a fővároson kívülre. Ezt a mintát követve Budapestről egy-egy (vár)megyét meglátogatva végzi a köztársasági elnök államfői teendőit.
A múlt héten meglátogatott Fejér vármegye a hatodik a vármegye-látogatások sorában.
A köztársasági elnök saját elmesélése szerint – melyet az MTI közölt – a vármegye-látogatások célja, hogy
személyesen ismerje meg az adott régió előtt álló kihívásokat, az emberek gondjait és büszkeségeit.
Mosoly belülről
Novák utóbbi mondata után érezhette úgy Várkonyi Zsolt, a kormánypárti médiagólem, a KESMA alá tartozó Dunaújvárosi Hírlap főszerkesztője, hogy eljött az ő és az állampárti hangvétel ideje és „Egy belülről jövő mosoly” címmel olyan émelyítő, személyi kultusztól csöpögő himnuszt rittyentett köztársasági elnökünkről, hogy az a Szabad Nép sajtófélóráin instant kedvenc lett volna.
A cikket a fideszes lap fizetett Facebook-hirdetésben reklámozza a közösségi hálón.

Történt ugyanis, hogy a nemzet egységét kifejező, és az államszervezet demokratikus működése felett Fidesz-fülbevalóban őrködő köztársasági elnökünk a „kihelyezett Sándor-palota” keretében a Dunai Vasműbe helyezte ki hivatalát és önmagát pénteken, a Fejér vármegyében tett, kétnapos útjának második napján.
A történelem Dunaújvárosban
A zártkörű megbeszélés után pedig a vállalat vezetői és friss tulajdonosai bemutatták Novák Katalinnak a meleghengermű működését.
Ez annyira megérintette Várkonyi főszerkesztőt, hogy legott bárdot ragadott, hogy megénekelje – ahogy ő írja – ezt „az önmagában is történelmi eseményt”.
Történelmi, hiszen a dunaújvárosi vasműben még soha az életben nem tett látogatást közjogi méltóság – ez is Várkonyi úrtól tudható.
Azt meg nehéz lenne tagadni, hogy az meg aztán csakugyan rendkívüli, hogy egy közjogi méltóságnak bemutattak a meleghengerművet:
„Kati, bemutatom a meleghengerművet. Meleghengermű, bemutatom Katit.”
Ilyen kérem a magyar történelemben még-nem-történt! Soha vissza nem térő egyszer az életben.
Nem túlzás
A látogatásnak a fideszes főszerkesztő szerint „a fizikai valóján kívül szimbolikus jelentősége is van, hiszen az új tulajdonos és a Magyar Kormány egyik fókuszában a családok biztonsága, megélhetése áll, amit az elnök asszony – talán nem túlzás, de egyik – küldetésének is tekint”.
Istenélmény a vasműben
Novák úr már attól elalélt, hogy lehetősége volt „részt venni a vasműs üzemlátogatáson”, az pedig már az istenélmény skálájának legmagasabb grádicsa, hogy a főszerkesztő – akinek e ponton átadjuk a szót – megtapasztalta azt, hogy
„azt a derűt azt a mosolyt, ami személyiségéhez kötődik most is »magával hozta« (mármint Novák elnök asszony a meleghengerműhöz – a szerk.) Mindez belülről jön, másképp nem is lehetne!”
– összegzett belevaló kommunista stílusgyakorlatában a lapvezető.
Az államfő Fejér megyei látogatásáról hamarosan a Gulyáságyú Média is videóbeszámolóval jelentkezik, érdemes lesz bennünket követni. – a szerk.
Támogatóink hozzájárulása nélkül ez a cikkünk sem készülhetett volna el. Ne csak olvassa, támogassa is lapunkat: kattintson ide, vagy erre a linkre.
Ehhez a cikkhez is hozzászólhat a Facebookon: