Nagyjából egy hete derült ki, hogy a Néprajzi Múzeum Claudia Andujar-fotókiállításán elkordoztak egy meleg párt ábrázoló művet.
A Néprajzi főigazgatója, Kemecsi Lajos vélhetőleg a Magyar Nemzeti Múzeum vezetője, L. Simon László kirúgásából tanulva különítette el az „Indiánok. Lelkek. Túlélők.” című fotókiállítás egyik alkotását.
E meleg témájú mű elkordonozása miatt tiltakozott csütörtök este a Néprajziban az Egységes Diákfront pár tucat aktivistája, a demonstrációról portálunk videót forgatott.
Támogatóink hozzájárulása nélkül ez a cikkünk sem készülhetett volna el. Ne csak olvassa, támogassa is lapunkat: kattintson ide, vagy erre a linkre.
Tartalom
Kérdések
Az Egységes Diákfront (EDF) elnökségi tagja, Perlaki-Borsos Noel szerint első helyen az merült fel bennük, hogy miért állították ki Claudia Andujar alkotását, amennyiben az valóban jogsértő.
Ugyanakkor a diákok képviselői úgy látják, amennyiben a múzeum főigazgatója egyetért azzal, hogy a művészet szabad, és azt nem lehet korlátozni, illetve, hogy a kultúra mindenkié, akkor Kemecsi Lajosnak kötelessége a kordont eltávolítani.
Perlaki-Borsos szerint amennyiben a múzeumigazgató enged a politikai nyomásnak és ezt nem teszi meg, akkor érthetetlen, hogy miért van a pozíciójában, ez esetben arra szólítják fel, hogy mondjon le.
Bujkáló főigazgató
Bár az EDF vezetői előre jelezték a Néprajzi Múzeum főigazgatójának, hogy meglátogatják a kiállítást, Kemecsi megfutamodott, és csak a kulturális intézmény egyik biztonsági vezetőjét rendelte ki, hogy átvegye a diákok petícióját.
A kirendelt biztonsági ember a Gulyáságyú Média kérdésére nem tudta megmondani, hogy a főigazgató szándékosan kerülte-e el a találkozást az ifjúsági szervezet tagjaival.
Azért mert kiskorú, még nem vak
Ahogy a portálunk által a helyszínen készült videóból is kiderül, a kérdéses fotót a 18 éven aluli diákok is minden gond nélkül láthatják a múzeumban, ugyanis egyszerűen be lehet látni a kordon mögé.

Mivel nem találták a múzeum épületében, a diákok a tárlatlátogatást követően igyekeztek telefonon elérni Kemecsi Lajost.
Tárlatlátogatásból feljelentés
A múzeumlátogatást követően a rendőrség igazoltatta és eljárást indított a diákszervezet egyik elnökségi tagja, Perlaki-Borsos Noel ellen.
A hatóság helyszíni tájékoztatása szerint a diákok véleményének kifejezése miatt indult az eljárás a 18 éves fiatalember ellen, annak ellenére is, hogy a diákok fizettek a jegyért, és a múzeum illetékes biztonsági vezetője nem jelezte, hogy ellenükre lett volna a tárlatlátogatás.
Értehetetlen az is, hogy amennyiben a rendőrség szerint a múzeumban jogsértést követtek el a diákok, miért nem a vélelmezett jogsértés időpontjában, miért csak jóval később intézkedtek.
Minden egyéb részletről lapunknak az esetről készített videótudósításából tájékozódhatnak:
Magyarországon nem mindenki engedheti meg magának, hogy fizessen a hírekért, pedig roppant fontos, hogy minél többen tájékozódjanak független forrásból. Ezért döntöttünk úgy, hogy a Gulyáságyú Média cikkei, videói, podcastjai mindenki számára ingyenesen érthetőek el.
Amennyiben Ön viszont megteheti, támogassa küldetésünket akár csak havonta egy kiló kenyér árával, hogy cikkeinkkel olyanokat is elérjünk, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy fizessenek a hírekért.
Ehhez a cikkhez is hozzászólhat a Facebookon: