Az SK Innovation akkumulátorgyára Iváncsán.

Olvasási idő: 3 perc. Múlt héten írta meg a Szabad Európa, hogy több tucatnyian rosszul lettek az épülő iváncsai akkumulátorgyárban, miután valamilyen anyag a levegőbe került, és azt belélegezték. A lap egyik forrása szerint a munkások védőruha nélkül dolgoztak olyan nehézfémekkel, mint a kobalt és a nikkel, ezt követően lettek rosszul: hánytak és hasmenésükFolytatom

Készenléti rendőr mutatja 2023. június 13-án a Miniszterelnök Kormányiroda épületénél a hetedik kordonbontás alkalmával Lengyel Tibor (HVG) és Koncz Tamás (Magyar Hang) újságíróknak, hogy „csak” a nevüket írta fel.

Olvasási idő: 5 perc. A demokráciákban szokatlan módon a jelenlévő újságírók adatait is rögzítette a keddi kordonbontás alkalmával a Készenléti Rendőrség. A Miniszterelnöki Kormányiroda (Karmelita kolostor, Várszínház) épülete előtt készített videónk cáfolja a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Kommunikációs Osztálya lapunknak küldött állítását, miszerint nem rögzítették a munkájukat végző újságírók adatait. A Gulyáságyú Média kikérte aFolytatom

Komjáthi Imre és Csintalan Sándor Kecskeméten.

Olvasási idő: 6 perc. Videót forgatott róla a Magyar Szocialista Párt, hogy ismét felvették tagjaik körébe Csintalan Sándor televíziós személyiséget, ahogy ők nevezik a felvételen: „Csintalan elvtársat”. A néhány perces etűdben az látható, amint Csintalan az MSZP kecskeméti irodájába érkezik (mivel nemrég az észak-Bács-Kiskun megyei tanyavilágba költözött, területileg a kecskeméti pártszervezethez tartozik), és ottFolytatom

Borkai Zsolt 2018-ban a Győr+ adásában.

Olvasási idő: 8 perc. Terjedelmes interjút adott az ATV Heti Napló című műsorának vasárnap este Borkai Zsolt, Győr 2019-ben az emlékezetes jachtos-prostituáltas videó nyilvánosságra kerülése után lemondott fideszes polgármestere. A beszélgetésben Borkai bejelentette, hogy a jövőre, 2024-ben esedékes önkormányzati választáson független jelöltként újraindul Győr polgármesteri székéért. Még a műsor előtt kerestük a volt városvezetőt,Folytatom

Gyöngyösi Márton európai parlamenti képviselő, a Jobbik-Konzervatívok elnöke 2023 májusában egy Lada volánja mögött Fülöpjakabon.

Olvasási idő: 2 perc. Lapunk kérdésére a Jobbik-Konzervatívok sajtóosztálya megerősítette, hogy nem indulnak közösen a 2024-es helyi önkormányzati választásokon a korábbi hatpárti ellenzékkel. Egy év múlva, 2024. június 9-én rendezik Magyarországon a polgármester-, és helyi képviselői választásokat – egy napon az európai parlamenti választásokkal. Lokál, patrióták A Gulyáságyú Média a Jobbik-Konzervatívok sajtóosztályától úgy értesült,Folytatom

Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke.

Olvasási idő: 2 perc. Lapunk a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kommunikációs vezetőjétől, Terdik Rolandtól úgy értesült, hogy a viccpárt elindítja a jövő évben esedékes önkormányzati választásokon Budapest XII. kerületében Kovács Gergely társelnököt a polgármesteri székért. A 2024-es európai parlamenti-, valamint helyi önkormányzati választásokat egy napon, pontosan egy év múlva, 2024. június 9-én rendezik Magyarországon.Folytatom

Iváncsa, blokád.

Olvasási idő: 2 perc. Mint azt lapunk elsőként a magyar sajtóban megírta, a sztrájkoló munkások szerda reggel lezárták az épülő, már majdnem teljesen kész iváncsai akkumulátorgyárat a sztrájkoló munkások. Azt is megírtuk, hogy a munkások a bérük elmaradása miatt folyamodtak e drasztikus eszközhöz és helyezték blokád alá a gyárba vezető utakat, ezzel közlekedési káosztFolytatom

Sztrájk Iváncsán 2023. június 7-én reggel.

Olvasási idő: 3 perc. Sztrájkkal indult a szerda reggel az épülő, már majdnem teljesen kész iváncsai akkumulátorgyárnál. Lapunk a helyszínen több, egymástól független forrásból úgy értesült, hogy a 2000 fős településen a gyáróriást építő Fidesz-közeli vállalkozás, a Garancsi István üzletember tulajdonában lévő Market Építő egyik alvállalkozója hetek óta nem fizette ki a munkásait, ezértFolytatom

Budapest, 2023. május 9. Varga Mihály pénzügyminiszter (j) és Berényi János, a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségének elnöke a szövetség fennállásának 30. évfordulóján rendezett ünnepségére érkezik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságán 2023. május 9-én. MTI/Kovács Tamás

Olvasási idő: 2 perc. Hasonlóan a két héttel ezelőtti esethez, szabályszerű regisztrációnk ellenére e hét csütörtökön sem engedték be lapunkat, a Gulyáságyú Médiát a kormányinfóra. A visszaigazolás tanúsága szerint regisztrációs levelünket a szervezők, sőt még Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár olvasta. Ezúttal két független lapot nem engedtek be A kormányzati sajtótájékoztatóraFolytatom

Olvasási idő: 3 perc. Egy olvasónk észrevette, fotót készített róla, majd elküldte lapunk szivárogtató felületén keresztül, hogy tilosban járt a Felcsút melletti Bicske kormánypárti polgármestere. A kihágó Suzuki Bálint Istvánné gépkocsija múlt hét pénteken kora délután a mozgássérült parkolóban várakozott a bicskei Polgármesteri Hivatal udvarán. Mivel mind az autó gyártmánya-típusa, mint a rendszáma megegyezettFolytatom

Iskolai pszichológus.

Olvasási idő: 2 perc. Szerkesztőségünk birtokába került egy belsős körlevél, melyben a Komárom-Esztergom Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Tatabányai Tagintézménye arról tájékoztat, hogy az intézményben szakemberhiány alakult ki. Mint írják, a szakszolgálat tatabányai tagintézménye területén ezért pszichológusaik nem tudnak új jelentkezéseket fogadni. Logopédusaik pedig nem tudnak új jelentkezőt felvenni a csoportjaikba – ahogy állítják: a megnövekedettFolytatom

Olvasási idő: 7 perc. Talányos kép érkezett a szerkesztőségünkbe egy olvasónktól. A fotót küldő azt állítja, hogy Orbán Viktor rendszerének egyik jól ismert, ma is aktív propagandistájával van dolgunk, ő ragadtatta magát a nácikra jellemző karlendítésre ifjabb korában. Átváltozóművész Lapunknak egyből beugrott Trombitás Kristóf, a PestiSrácok.hu publicistája, a kormánypárti influenszereket tömörítő Megafon „támogatott partnere”.Folytatom

Ferenc pápa és Gulyás Balázs a Szentatya Rómából Budapestre tartó különgépén.

Olvasási idő: 2 perc. A 2021-es budapesti és szlovákiai látogatáshoz hasonlóan idén, 2023. áprilisban ismét a kíséretében, testközelből – közte a különgépén – követhettem újságíróként Ferenc pápa magyarországi látogatását. A három napos útról rengeteg videós- és írásos tudósítás, élő közvetítés készült. Mivel nem akartuk elvinni a fókuszt magáról az apostoli látogatásról, ezért csak mostFolytatom

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ mögött álló Jogállam és Igazság Nkft. ügyvezetője és egyszemélyi tulajdonosa.

Olvasási idő: 2 perc. Visszautasította a Gulyáságyú Média sajtó-akkreditációját a május 4-én és 5-én tartandó CPAC Hungary-re (Konzervatív Politikai Akció Konferencia) az azt szervező, közpénzzel bőven kitömött Alapjogokért Központ. Lapunk a Vatikán szigorú sajtó-regisztrációs eljárásán átesve Ferenc pápa kíséretében, a különgépén utazva tudósíthatta olvasóit április 29-től 30-ig a magyarországi apostoli útja során. A CPAC-enFolytatom

Schiffer András (k.) Krausz Tamás, Székely Sándor és mások társaságában 2023. május 1-jén.

Olvasási idő: 3 perc. Beszélnünk kell „a” Schifferről. Mikor, ki bántotta, vagy milyen trauma érte ezt az embert, hogy mostanra teljesen megbomlott az integritása? Arra gondolni sem merek, hogy esetleg egészséges elmével vagy éppen romlott moralitással ámokfut az utóbbi években, mert akkor sokkal rosszabb volna a helyzet, mint gondoltam. Úgy vélem, többletjogom van eztFolytatom