Kósa Lajos a 444-nek nyilatkozik 2022 márciusában.

Olvasási idő: 5 perc. „Kósa már megint nem informálódott, mielőtt hülyeségeket beszélt” – írta Radnai Ferenc vegyészmérnök, környezetvédelmi- és vízügyes szakember a közösségi médiában. Örült beszéd: de nincs benne rendszer A szakember arra reagált, hogy Kósa Lajos, Debrecen parlamenti képviselője, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, valamint a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elnöke a cívisváros Farmer-Expójának csütörtökiFolytatom

A 2023-as Kitörés Emléktúra résztvevői korhű ruházatban.

Olvasási idő: 2 perc. Állami kitüntetést, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozatát adományozta augusztus 20-a alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök – Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztésére – Moys Zoltánnak, a Kitörés Emléktúrák egyik szervezőjének. Cosplay Az évente megszervezett túrákra, melyeket az 1945. február 11-i budai várbeli kitörési kísérlet emlékére szerveznek meg, és melyeken sokan korhűFolytatom

Pálinkás József, atomfizikus egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, az első Orbán-kormány oktatási minisztere, a Gulyáságyú Média védnöki testületének tagja.

Olvasási idő: 3 perc. A közösségi médiában fakadt ki az idei egyetemi felvételik kapcsán Pálinkás József atomfizikus, az első Orbán-kormány oktatási minisztere. Tartalom Tokaj-hegyaljai csecsemőnevelők, szevasztok! A Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke most a két éve létrehozott sárospataki Tokaj-Hegyalja Egyetem felvételi pontszámai miatt háborodott fel, mivel a professzor szerint a felsőoktatási intézménybe túlságosan alacsonyFolytatom

Joe Biden és Orbán Viktor kezet fog a vilniusi NATO-csúcson.

Olvasási idő: 2 perc. Az Amerikai Egyesült Államok David Pressman által vezetett budapesti nagykövetsége kedden arról tájékoztatta Magyarország kormányát, hogy minden magyar útlevéllel rendelkező számára módosul az amerikai vízummentességi programban (VWP) való részvétel. A magyar útlevéllel rendelkezők számára az Utazási Engedélyt Jóváhagyó Elektronikus Rendszeren (ESTA) keresztül igényelt utazási engedély érvényességi ideje két évről egyFolytatom

David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete a Gulyáságyú Médiának nyilatkozik.

Olvasási idő: 2 perc. Az Egyesült Államok nagykövetségi rezidenciáján megrendezett „Családi Pride Piknik” eseményén csíptük el David Pressmant, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetét egy videós miniinterjú erejéig. Nagyszabású piknikkel ünnepelte hivatalos rezidenciáján július 16-án, vasárnap David Pressman és családja a Budapest Pride hónap zárását. Az eseményre az LMBTQI+ közösség tagjait, azok családtagjait, barátait ésFolytatom