Bicske, 2023. december 5. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára, Bálint Istvánné polgármester és Tessely Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője (b-j) átvágja a nemzeti színű szalagot a csaknem 10 milliárd forintból megvalósult intermodális csomóponti fejlesztése első ütemének átadásán a bicskei vasútállomás déli P+R parkolójánál 2023. december 5-én. MTI/Kovács Attila

Olvasási idő: 2 perc. A felújítás első üteme még szeptember 18-án kezdődött a MÁV győri fővonalán, mostanra már a harmadik ütemet szenvedik a nyugati országrészből a fővárosba és vissza utazók. A MÁV ígérete szerint a felújítás december 9-re készül el, ekkortól szűnik meg az a közlekedési helyzet, hogy az e vonalon közlekedőknek vonatpótló autóbuszraFolytatom

Átvágták a nemzeti színű szalagot a Tudományos és Innovációs Park épületének átadóján Győrben 2023. november 7-én

Olvasási idő: 5 perc. Minden bizonnyal avatásrekordot állítottak fel Győrött, amikor kedden tizenegyen – mindannyian férfiak – avatták fel a Tudományos és Innovációs Park épületét két nő segítségével, akik a nemzeti színű szalagot feszítették ki a hímek számára. 2040-re Magyarország az első tízben A kormány célja, hogy 2040-re Magyarország az innováció alapján a világFolytatom

Komjáthi Imre és Csintalan Sándor Kecskeméten.

Olvasási idő: 6 perc. Videót forgatott róla a Magyar Szocialista Párt, hogy ismét felvették tagjaik körébe Csintalan Sándor televíziós személyiséget, ahogy ők nevezik a felvételen: „Csintalan elvtársat”. A néhány perces etűdben az látható, amint Csintalan az MSZP kecskeméti irodájába érkezik (mivel nemrég az észak-Bács-Kiskun megyei tanyavilágba költözött, területileg a kecskeméti pártszervezethez tartozik), és ottFolytatom

Borkai Zsolt 2018-ban a Győr+ adásában.

Olvasási idő: 8 perc. Terjedelmes interjút adott az ATV Heti Napló című műsorának vasárnap este Borkai Zsolt, Győr 2019-ben az emlékezetes jachtos-prostituáltas videó nyilvánosságra kerülése után lemondott fideszes polgármestere. A beszélgetésben Borkai bejelentette, hogy a jövőre, 2024-ben esedékes önkormányzati választáson független jelöltként újraindul Győr polgármesteri székéért. Még a műsor előtt kerestük a volt városvezetőt,Folytatom