A Valton biztonsági emberei csinálnak utat a mentők esetkocsijának 2023. október 23-án a veszprémi várban, Orbán Viktor beszéde közben.

Olvasási idő: 2 perc. A Gulyáságyú Média kamerája is több ízben rögzítette hétfőn, október 23-án, amint a mentők több ízben is szirénázva hajtottak fel és le Orbán Viktor miniszterelnök beszéde alatt az annak helyet adó veszprémi várba. Lapunk helyszínen tartózkodó munkatársai összesen hat esetkocsit számoltak össze ott tartózkodásuk alatt. „Húzódjanak le, húzódjanak le!” –Folytatom

A magyar kormány segélyéből felépült aleppói kórház.

Olvasási idő: 3 perc. Öt év alatt több, mint 28 milliárd forintot költöttünk a Hungary Helps programra a magyar költségvetésből Hölvényi György magyar, kormánypárti európai parlamenti (EP) képviselő arról számolt be a közösségi médiában, hogy Szíria második legnépesebb városában, Aleppóban tartózkodik. E települést is érintette a közelmúltbeli törökországi-szíriai földrengés. Hölvényi EP-képviselő azt írja, hogyFolytatom

Betört gépkocsiszélvédő 2023. március 6-án este az SK Innovation invácsai akkumulátorgyáránál.

Olvasási idő: 3 perc. Mind a rendőrség, mind a mentők megerősítették azt az információmat, hogy hétfőn este tömegverekedés alakult ki a Fejér megyei Iváncsán épülő akkumulátorgyárnál. Szia uram, kő’ párbaj? A hétfőn este elküldött kérdéseimre a Fejér (Vár)megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata kedden reagált. Azt írják, hogy hétfőn este fél 8-kor érkezett hozzájuk lakossági bejelentésFolytatom