Novák Katalin köztársasági elnök emberei kivezetik a Gulyáságyú Média stábját a fehérvárcsurgói kastélyból.

Olvasási idő: 8 perc. Mivel Novák Katalinnak címzett korábbi kérdéseinket eddig egyetlen alkalommal sem válaszolta meg a Sándor-palota apparátusa, ezért úgy döntöttünk, személyesen, a köztársasági elnök egyik rendezvényén igyekszünk neki feltenni kérdéseinket. Ez bevett demokráciákban úgy történik, hogy az újságíró elzarándokol a politikus rendezvényének helyszínére, kérdez, a közszolga jól vagy rosszul, elmaszatolva vagy egyenesen,Folytatom

Budapest, 2023. május 9. Varga Mihály pénzügyminiszter (j) és Berényi János, a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségének elnöke a szövetség fennállásának 30. évfordulóján rendezett ünnepségére érkezik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Pest Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságán 2023. május 9-én. MTI/Kovács Tamás

Olvasási idő: 2 perc. Hasonlóan a két héttel ezelőtti esethez, szabályszerű regisztrációnk ellenére e hét csütörtökön sem engedték be lapunkat, a Gulyáságyú Médiát a kormányinfóra. A visszaigazolás tanúsága szerint regisztrációs levelünket a szervezők, sőt még Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár olvasta. Ezúttal két független lapot nem engedtek be A kormányzati sajtótájékoztatóraFolytatom

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfóra siet 2023. május 11-én a Miniszterelnöki Kabinetiroda budapesti Garibaldi utcai épülete előtt.

Olvasási idő: 5 perc. Több ellentmondásba is belecsúszott a kormányinfókat szervező Kormányzati Tájékoztatási Központ. Szabályszerű regisztráció ellenére nem engedték be lapunkat, a Gulyáságyú Médiát az e heti kormányinfóra. A kormányzati sajtótájékoztatót tartó Gulyás Gergelyt mégis elcsíptük egy kérdés erejéig. Invokáció E héten is „Mit, miért tesz a kormány?” címmel hirdette meg a Kormányzati TájékoztatásiFolytatom

Medveczky Attila a(z Új) Magyar Fórum és a magyarforum.info munkatársa 2023. április 20-án a kormányinfón.

Olvasási idő: 10 perc. Gyakran váltanak ki derültséget a kormányinfón résztvevőkből a „Medveczky Attila – Magyar Fórum, magyarforum.info” névvel és munkahellyel bemutatkozó férfi körmondatokból építkező, állításoknak is beillő kérdései. Nem volt ez másképp a legutóbbi kormányzati sajtótájékoztatón sem, ezúttal azonban Medveczky szintet lépett azzal, hogy többek között egy tájfutót szétmarcangoló medvéről kérdezte Gulyás Gergely MiniszterelnökségetFolytatom