Csókolózó tüntető pár a 2022. október 23-i diáktüntetésen a budapesti Vámház körúton.

Olvasási idő: 3 perc. A szeptember 15-én tartott 10 ezer résztvevős demokrácia napi tüntetés után október 23-an ismét utcára vonulnak a diákok és az Országos Közös Akarat szervezeteivel (OKA), a Tanítanék mozgalommal, valamint a Fővárosi Önkormányzattal kiegészülve. Az Egységes Diákfront Gulyáságyú Médiához eljuttatott sajtóközleménye szerint október 23-án is „egy jobb oktatási rendszerért, a tanárainkért,Folytatom

Iváncsa, blokád.

Olvasási idő: 2 perc. Mint azt lapunk elsőként a magyar sajtóban megírta, a sztrájkoló munkások szerda reggel lezárták az épülő, már majdnem teljesen kész iváncsai akkumulátorgyárat a sztrájkoló munkások. Azt is megírtuk, hogy a munkások a bérük elmaradása miatt folyamodtak e drasztikus eszközhöz és helyezték blokád alá a gyárba vezető utakat, ezzel közlekedési káosztFolytatom

Sztrájk Iváncsán 2023. június 7-én reggel.

Olvasási idő: 3 perc. Sztrájkkal indult a szerda reggel az épülő, már majdnem teljesen kész iváncsai akkumulátorgyárnál. Lapunk a helyszínen több, egymástól független forrásból úgy értesült, hogy a 2000 fős településen a gyáróriást építő Fidesz-közeli vállalkozás, a Garancsi István üzletember tulajdonában lévő Market Építő egyik alvállalkozója hetek óta nem fizette ki a munkásait, ezértFolytatom