A bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban történtek miatt indult eredeti büntetőügy megindításáig, 2016-ig a gyermekotthonban, majd az ügy kirobbanása után, 2016. november 21-től 2018. június 11-ig egy másik bicskei iskolában, Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolában dolgozott K. Endre.
Ő az a bicskei férfi, akit a bíróság a bicskei pedofilügyben ugyan jogerősen 3 év 4 hónap börtönre ítélt vesztegetés és kényszerítés kísérlete miatt, sőt ezt az ítéletet az általa kezdeményezett felülvizsgálati eljárásban a Kúria mint legfőbb bírósági fórum hatályában
fenntartotta, Novák Katalin tavaly április 27-én kegyelemből végrehajtásában azt felfüggesztette, a foglalkozásától való eltiltás végrehajtását pedig elengedte.
Nyitóképünk: Orbán Viktor miniszterelnök 2014 szeptemberében felavatja a bicskei Hősök terét. Fotó: blog.hu
Támogatóink hozzájárulása nélkül ez a cikkünk sem készülhetett volna el. Ne csak olvassa, támogassa is lapunkat: kattintson ide, vagy erre a linkre.
K. Endre a bíróság szerint a bicskei gyermekotthon intézményvezető-helyetteseként a kiszolgáltatott kiskorúval szemben a hatalmi befolyását felhasználva a pedofil intézményvezető, Vásárhelyi János által elkövetett szexuális bűncselekmény miatti felelősségre vonás elkerülését
akarta segíteni, oly módon, hogy leplezze az áldozat terhelő tartalmú vallomása visszavonásának Vásárhelyi által kényszerített voltát.
Mintha mise
Azt, hogy K. Endre az eset 2016-os kirobbanása után testnevelő tanárként dolgozott tovább egy másik bicskei iskolában, már 2018-ban feltárta az RTL Híradó egyik riportja.
A Fidesz-szál
Most azonban lapunk, a Gulyáságyú Média azt is kiderítette, hogy a kérdéses intézményt, ahol K. Endre továbbszolgálhatott, a bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolát 2016-ban és ma is egy fideszes politikus, a bicskei önkormányzat képviselője, Bárányos József vezeti igazgatóként.
Az ügy súlyára tekintettel az RTL Híradó fenti riportja adásba kerülésének napján, 2018. június 11-én a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója, Török Szabolcs rendkívüli felmentéssel, azonnali hatállyal megszüntette K. Endre közalkalmazotti jogviszonyát – tájékoztatta lapunkat a tankerületi igazgató.
Bárányos József képviselői szórólapja a Fidesz polgármester-jelöltje, Bálint Istvánné közösségi média-oldalán:
„Nem tett semmit”
Fontos hangsúlyozni, hogy a 2013. január 1-jén hatályba lépett kormányrendelet szerint nem az iskolaigazgatók, hanem a tankerületi igazgatók a pedagógusok munkáltatói. Ugyanakkor a kérdéses, 2018-as RTL-riportban azt is elmondta Török Szabolcs, hogy az iskola igazgatója, azaz Bárányos József, a bicskei fideszes önkormányzati képviselő „nem tett semmit”, pedig neki elmondta K. Endre, hogy mivel vádolták.
A Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója a Bicskén terjedő pletykákat cáfolva azt is elárulta lapunknak, hogy K. Endre rendkívüli felmentését követően az érintett nem dolgozott a Székesfehérvári Tankerületi Központ egyetlen iskolájában sem. Török Szabolcs azt is hozzátette, hogy szerinte az ügyben a mindenkor hatályos jogszabályok szerint járt el.
A képviselő lecsapja
Próbáltuk keresni Bárányos Józsefet, hogy őt is megszólaltassuk a témában. Az iskolaigazgató-önkormányzati képviselő azonban amikor meghallotta, hogy milyen ügyben és ki keresi, már első hívásunkkor elköszönés nélkül lecsapta a telefont, majd második hívásunkkor is így tett, hozzátéve, hogy az első telefon alkalmával is szándékos volt hívásunk megszakítása.
A politikus ezt követően kikapcsolta a készülékét, ezért írásban kerestük. Többek között arra vonatkozóan tettünk fel neki kérdést, hogy meg tudja-e erősíteni Török Szabolcs tankerületi igazgatónak az RTL riportjában elhangzott állítását, miszerint K. Endre elmondta neki, kényszerítéssel vádolják a bicskei gyermekotthon pedofilügyében, ám ő „mégsem tett semmit”. Azt is megkérdeztük a kormánypárti képviselőtől, hogy miért nem kezdeményezte korábban K. Endre eltávolítását a bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolából.
Bárányos képviselő azonban csupán egy mondatban reagált megkeresésünkre, azt írta, hogy személyi és munkaügyi kérdésekben egyetlen volt vagy aktív munkavállalójuk tekintetében sem áll módjában nyilatkozni.
Pozik
Bárányos József nem egy „mezei” fideszes képviselő, igen jól beágyazott szereplője a Felcsút környéki (Bicske és Felcsút szomszédos települések) fideszes világnak. Bicske Város Önkormányzatában 2010-től a Gazdálkodási Bizottság elnöke, országosan pedig a köznevelési kerekasztal fenntartói munkacsoportjának tagja.
A kérdéses iskolát, a bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolát 23 éve vezeti.
A református reláció
Különösen a Direkt36 vasárnapi cikkének fényében izgalmas, hogy Bárányos a református egyházban is igen aktív. Az oknyomozó portál arról írt, hogy fideszes körökben Balog Zoltánt, a református egyházat vezető püspököt, korábbi minisztert sejtik a Novák Katalin bukását hozó kegyelmi döntés mögött. Ezt a 444 hétfőn este publikált írása megerősíti, a portál azt írtja, Balog püspök szervezhette meg a kegyelmi döntés előtt a pedofil bűncselekményben bűnsegédként elítélt K. Endre felesége és Novák Katalin találkozóját.
Bárányosnak a Klebelsberg Központ honlapjára feltöltött legutóbbi, 2019-es önéletrajza szerint a fideszes képviselő a Bicskei Református Egyházközség presbitere (elöljárója) volt először 2006-2011-ig, majd 2018-tól ismét.
Helyi forrásból úgy értesültünk, hogy ciklusa lejárta előtt, tavaly megszűnt a tagsága a bicskei presbitériumban.
A Fejér Megyei Hírlap két évvel ezelőtti cikke szerint a politikus felesége nyerte el az ebben a tanévben nyílt új bicskei református óvoda vezető óvódapedagógusi állását. Van olyan honlap, ahol azóta is őt tüntetik fel intézményvezetőként, míg van, ahol más személyt. Lapunk helyi forrásból úgy értesült, már nem ő vezeti a református óvodát.
A feljelentés
Szintén helyi, bicskei forrásainktól értesültünk, hogy K. Endre alkalmazása miatt már feljelentés is született Bárányos József fideszes képviselő, iskolaigazgató ellen.
A lapunk által megszerzett rendőrségi iratban az áll, hogy az egyik szülő azt nehezményezi a feljelentésben, hogy „hivatalával visszaélve” nem tájékoztatta arról az iskola tanulóinak szülőit, a „gyermekeket pedig veszélynek tette ki” azáltal, hogy az iskola testnevelő tanárként alkalmazta K. Endrét, akivel szemben büntetőeljárás folyt „pedofil jellegű bűncselekményt végrehajtó személy bűnös tevékenységében való közreműködés miatt”.
A lapunk birtokába került hivatalos dokumentum szerint ez a cselekmény „egy rendbeli, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 305. § a) pontjába ütköző és az a) pontja szerint minősülő hivatali kötelesség megszegésével elkövetett hivatali visszaélés bűntettének megállapítására alkalmas”.
A Bicskei Rendőrkapitányság, ahol a szülő a feljelentést tette, az ügyet átette a a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságához.
Magyarországon nem mindenki engedheti meg magának, hogy fizessen a hírekért, pedig roppant fontos, hogy minél többen tájékozódjanak független forrásból. Ezért döntöttünk úgy, hogy a Gulyáságyú Média cikkei, videói, podcastjai mindenki számára ingyenesen érhetőek el.
Amennyiben Ön viszont megteheti, támogassa küldetésünket akár csak havonta egy kiló kenyér árával, hogy cikkeinkkel olyanokat is elérjünk, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy fizessenek a hírekért.
Ehhez a cikkhez is hozzászólhat a Facebookon: