A Fidesz dunaújvárosi jelöltje 2014-ben: Gyurcsánynak igaza van (videó)
Olvasási idő: 3 perc. A most fideszes polgármester-jelölt
Magyar András korábban az Orbán-kormány leváltása mellett kardoskodott.Folytatom
Olvasási idő: 3 perc. A most fideszes polgármester-jelölt
Magyar András korábban az Orbán-kormány leváltása mellett kardoskodott.Folytatom
Olvasási idő: 3 perc. Az iváncsai akkumulátorgyárral lapunk már több írott és videós anyagban foglalkozott. Gyárszomszédok A dél-koreai SK Innovation akkugyárának szomszédságában található települést, Pusztaszabolcsot 2019-ig a Fidesz uralta, azóta független polgármester irányítja Zsuffa Erzsébet személyében. A Fidesznek 2019-ben egyetlen képviselőt sikerült bejuttatnia Pusztaszabolcs közgyűlésébe, a korábbi alpolgármestert, Tüke Lászlót. Tüke a júniusi önkormányzatiFolytatom
Olvasási idő: 4 perc. Stílusbravúrok sorát sem nélkülözve hozta el a mába és terítette le elénk az 50-es évek termelési- és győzelmi jelentéseinek ízeit – csipetnyi szofterotikával és transzcendens élménnyel fűszerezve – Várkonyi Zsolt, a kormánypárti médiaóriásba, a KESMÁ-ba tartozó Dunaújvárosi Hírlap főszerkesztője. Kihelyezett Sándor-palota Novák Katalin a „kihelyezett Sándor-palota” programjának ötletét a németFolytatom
Olvasási idő: 8 perc. Mészáros Lajos fideszes országgyűlési képviselő szerint az orosz-ukrán háború „nem azzal kezdődött, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát”.Folytatom
Olvasási idő: 6 perc. Lapunk (rejtett) kamerája is megörökítette, amint Hszi Csin-ping magyarországi látogatása alatt pirossapkás önkéntesek intézkedtek Budapesten. A Gulyáságyú Média birtokába került az Opinio piac- és közvélemény-kutató cég által a magyarok Kínával kapcsolatos attitűdjeiről készített felmérés, melyet portálunk olvasói most meg is ismerhetnek. Pirossapkások Hszi Csin-ping kínai államfő és kommunista pártfőtitkár budapesti