Egy online tömegszámláló eszköz segítségével ellenőrizte a Gulyáságyú Média, hogy hányan vehettek részt Orbán Viktor miniszterelnök a veszprémi várban, a Szentháromság szobornál tartott október 23-i megemlékezésén elmondott beszédén.
Tartalom
A Fidelitas űrlap
A sajtót kitiltották a miniszterelnök a veszprémi várban tartott, az 1956-os forradalomra emlékező megmozdulásról.
Oda csak azok engedték be, akik előzetesen egy Fidelitas-os űrlapon keresztül regisztráltak, így a helyszínen lapunk több olyan, egyébként Orbán-párti polgárral is találkozott, akik szerették volna a helyszínen meghallgatni a kormányfő beszédét, ám nem tudtak az előzetes regisztráció kötelezettségéről.
Buszoztatás
Mint azt lapunk korábban megírta, stábunk már hazafelé indult Veszprémből, amikor észrevettük, hogy pár száz méterre a helyszíntől, a megyeszékhely Óvári Ferenc útján az Orbán Viktor beszédéről érkező több száz ember különbuszokra száll és elindul haza.
Volt olyan kormánypárti képviselő, aki azzal büszkélkedett a közösségi médiában, hogy több mint kétszáz főt buszoztatott Veszprémbe.
Végy egy kellően miniatűr helyszínt!
Orbán Viktor beszédét a megyeszékhely roppant szűk, várbeli Vár utcájában tartották, pontosabban annak egy kis szakaszán, ahol egy kis térré szélesedik az utca, és ahol a Szentháromság szobor is található.

Az e szakaszon is Vár utcának hívott kis teret kettéosztották és a szobortól délre eső részt tölthették meg a beszédre bejutók, köztük több fideszes politikus és Fidesz-közeli híresség, például Pataky Attila, vagy a volt veszprémi kézilabda-játékos, Nagy László.
A közönségben ott voltak a fideszes propagandagyár, a Megafon influenszerei, Bohár Dániel, Deák Dániel és Trombitás Kristóf, akit ezúttal nem láttak karlendíteni.
Orbán Viktor a közösségi oldalán tett közzé egy videót a rendezvényről, amelynek az elején néhány röpke másodpercig látszik, hogy hány ember fér be a Vár utca ezen szakaszára és hogy milyen távolságig álltak a résztvevők.

A sűrűség jele: 𝜚
A MapChecking online tömegszámláló eszköz segítségével igyekeztünk megtudni, hogy az így megismert, a tömeg által elfoglalt területre hány ember fér be.
Az online eszközben a tömegsűrűséget „zsúfoltra” állítottuk, és ahogy olvasóink látni fogják, a területtel is nagyvonalúan bántunk, azt egy kicsivel nagyobbra vettük, mint ahol Orbán hallgatósága ténylegesen állt.
A MapChecking ezekkel a beállításokkal 924 fősre becsülte a miniszterelnök hallgatóságának méretét, melyben – ahogy fent írtuk – jó pár „hivatalból” jelen lévő fideszes közéleti szereplő is helyet kapott.

A Vár utca kérdéses része üresen a Google Utcakép térképén:
Szíves türelmünk
Mivel a rendőrség által biztosított nagyobb jelentőségű rendezvényekről a hatóság szokott kibocsátani saját becslést a résztvevők létszámáról, ezért szerettük volna megtudni, hogy a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság ezúttal készített-e ilyen létszámbecslést és amennyiben igen, úgy hány fősre becsületék a hétfői tömeget.
Ezért kérdéssel fordultunk Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz, akik először a válaszadásig „szíves türelmünket” kérték, ám az általunk kért időpontig végül nem érkezett sajtószolgálatuktól válasz.
Amennyiben később mégis kapunk a rendőrségtől reakciót, úgy azt megosztjuk olvasóinkkal.
Frissítés – péntek
Végül pénteken reggel reagált kérdéseinkre a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.
Azt írták, következetesen nem bocsátkoznak létszámbecslésbe, így az Orbán Viktor veszprémi beszédén résztvevők számát sem mérték fel.
A hatóság hozzátette, hogy a helyszínen egy fővel szemben indítottak szabálysértési eljárást, mégpedig csendháborítás okán.
Támogatóink hozzájárulása nélkül ez a cikkünk sem készülhetett volna el. Ne csak olvassa, támogassa is lapunkat: kattintson ide, vagy erre a linkre.
Ehhez a cikkhez is hozzászólhat a Facebookon: