Ki ez a férfi, aki tájfutót szétmarcangoló medvéről kérdezett a kormányinfón? (videó)

Medveczky Attila a(z Új) Magyar Fórum és a magyarforum.info munkatársa 2023. április 20-án a kormányinfón.
Olvasási idő: 10 perc.

Gyakran váltanak ki derültséget a kormányinfón résztvevőkből a „Medveczky Attila – Magyar Fórum, magyarforum.info” névvel és munkahellyel bemutatkozó férfi körmondatokból építkező, állításoknak is beillő kérdései. Nem volt ez másképp a legutóbbi kormányzati sajtótájékoztatón sem, ezúttal azonban Medveczky szintet lépett azzal, hogy többek között egy tájfutót szétmarcangoló medvéről kérdezte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert.

Portrécikkünkben azt járjuk körül, hogy kicsoda „Medveczky Attila – Magyar Fórum, magyarforum.info”? És miképp’ történhet az meg, hogy a legfontosabb – mára majdhogynem az egyetlen – olyan fórumra, ahol információhoz juthatnak a kormányzattól az újságírók (és rajtuk keresztül az olvasók, nézők, hallgatók), beengedik és komolyan veszik őt?

Farkas, medve, kommunisták és a miniszterelnök testalkata

„És ön szerint azt vizsgálhatják-e az állatvédők, hogy elképzelhető – és itt az úgynevezett farkastörvényekre gondolok –, hogy éppen a jeladó miatt nem tud a … egy bizonyos farkas beilleszkedni a falkába, természetes környezetébe?”

Medveczky Attila az április 20-i, csütörtöki kormányinfón feltett negyedik „kérdése” már Gulyás Gergelynek is sok volt, a miniszter elnevette magát válaszadás közben. Erre Medveczky megrántotta a vállát és jól láthatóan zokon vette, hogy nem fogadták komolyan a felvetését.

E napon az egyébként is szűkre szabott kormányinfó rövidítetten, 1 óra 45 perces időtartamban került megtartásra, ebből jó pár percet elvettek a Magyar Fórum munkatársának suta kérdésfelvetései.

A lenti videónkban összeszedtük a Medveczky által érintett témákat. A férfi e csütörtökön a farkasfalkába történő beilleszkedést firtató kérdése előtt érdeklődött arról is, hogy mi a kancelláriaminiszter véleménye arról, hogy

• a napokban egy jeladóval felszerelt nőstény medve szétmarcangolt Olaszországban egy 26 éves tájfutót,

• teljesen értelmetlen, időrabló az Országgyűlésben az azonnali kérdések órája a mai ellenzék hozzáállása miatt: „a kommunisták elkötelezett szövetségei [sic!] kommunistáznak” és az „a miniszterelnök testalkatának elemzéséről szól”,

• nem csupán mese-e az, hogy az EU-s jog elválasztja a nemzeti hatáskörbe tartozó jogokat az EU-s hatáskörbe tartozó jogoktól, mert csak ha nem volna mese, akkor számítana, hogy hány ország száll szembe a magyar gyermekvédelmi törvénnyel.

Ki ez a srá-ác?

Medveczky Attila 49 éves, 1974-ben született Budapesten. Édesapja a jobboldali értelmiségi holdudvar ismert és elismert, valós, saját teljesítményt felmutató szereplője, Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester.

Művelődésszervezőként végzett a Pécsi Tudományegyetemen, valamint járt a Miskolci Bölcsész Egyesület néven működő, áltudományos nézeteket terjesztő kamuegyetem történelem szakára.

2000-től két évig a Csurka István-féle szélsőjobboldali Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) képviselőcsoportja mellett titkárként dolgozott az Országgyűlés Hivatalában. 2002-től 2004-ig a Pannon Rádió, 2004-től pedig a Kincsem Rádió szerkesztő-műsorvezetője.

A 2004-es európai parlamenti választáson a MIÉP listáján indult, ám mandátumot nem nyert.

Medveczky Attila – Magyar Fórum, magyarforum.info 2004-es választási fotója. Forrás: valasztas.hu, képernyőmentés.

A csurkátlan Csurka-lap

A magyarforum.info csak látszólag Csurka István 90-es évek elején alapított heti- és havilapjának modernkori, internetes változata. Gyanúnkat felélesztheti, hogy bár fejlécén az egykori Csurka-lapéhoz hasonló betűtípust használ, gondos kezek odabiggyesztették az „új” kifejezést a kiadvány elnevezése elé: azaz a termék az „Új Magyar Fórum” fejléccel jelenik meg.

A magyarforum.info Csurka István örökösei, három gyermeke akarata ellenére jelenik meg ebben a formában. Maga a Magyar Fórum mint védjegy is az örökösök, Csurka Eszter, Dóra és Endre tulajdona, akik azt írják honlapjukon, hogy

„Csurka István 2012.02.04-én történt halála óta egyesek mindent elkövettek azért, hogy mind a szellemi, mind az egyéb hagyatékát jogtalanul megszerezzék, elorozzák a törvényes örökösöktől”.

A Csurka-gyerekek politikus-író édesapjuk halála óta elképesztően kiterjedt háborút vívnak egy bizonyos „A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvánnyal” (sic! – éppen a „Művelt” és „Tájékozott” szavak közül hiányzik a vessző a magyarforum.info címlapján – a szerk.) apjuk szellemi (és részben tárgyi) örökségéért. A szövevényes, fordulatos jogi és egyéb küzdelmet igen részletesen dokumentálták a magyarforum.hu-n, ahol azt írják:

„A Magyar Fórum heti- és havilap valamint a hozzá kapcsolódó internet címek hosszas huzavona után, mint örökség átkerültek hozzánk, törvényes örökösökhöz. Ugyanakkor az alapítvány (A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány – a szerk.) és a mögötte állók (Medveczky Attila – a szerk.) a mai napig bitorolják ezeket. Tekintettel arra, hogy a védjegyoltalom minden Magyar Fórum megnevezésre kiterjed, ezért az összes írásmód, előtaggal (például: „Új” – a szerk.) vagy utótaggal ellátott változatának használata tilos és bűncselekmény”.

Ennek az alapítványnak a jelenlegi képviselője a kormányinfókon parádézó, „Medveczky Attila – Magyar Fórum, magyarforum.info” névvel és médiummal bemutatkozó férfi, és ez az alapítvány került feltüntetésre a magyarforum.info-n „kiadóhivatalként”. (Apróság, de jól jellemzi a helyzetet, hogy a lap fejlécén az Árpád-sávos és székely zászló megtalálható, azonban Magyarország piros, fehér és zöld színű nemzeti zászlaja nem.)

A magyarforum.info címlapja. A mesterterv: „Új” Magyar Fórum és művelt és tájékozott: vesszőhibával. Forrás: képernyőmentés.

Beszédes az is, hogy az internetes regisztrátoruk saját adatbázisa szerint a magyarforum.info-t 2018 októberében jegyezték be, éppen akkor, amikor Csurka gyermekei benyújtották védjegykérelmüket és miután – ahogy később látni fogjuk – a Csurka-család hosszas jogi herce-hurca után megnyerte a csatát az NMHH-nál is Medveczkyék alapítványával szemben.

Olvasottság: a kutyát a farkast se?

Medveczky és lapja meghívása a kormányinfókra – miközben más, független lapokat (Magyar Hang, Media1, stb.) évek óta nem engednek be arra – nem csupán az eddig taglaltak miatt tűnik ésszerűtlennek.

A magyarforum.info ugyan nincs a Digitális Közönségmérési Tanács (DKT) által mért olvasottságú médiumok között, ám más forrásokból azért képet kaphatunk arról, hány embert érdekelnek az írásaik.

A Similarweb adatbázisa szerint az elmúlt három hónapban átlagban 8.600-an kattintottak a magyarforum.info-ra: nem naponta, hanem havonta. Ezzel Magyarországon a 41.991. (nem tévedés: a negyvenegyezer-kilencszázkilencvenegyedik) leglátogatottabb honlap az övék.

Ezzel szemben a legismertebb, kormányinfóról kizárt lap, a Magyar Hang hetilap portálja, a hang.hu ugyanezen adatbázis alapján az utóbbi három hónapban havi átlagban 1,1 millió olvasót érdekelt.

Egy jellemező a Similarweb magyarforum.info-t és hang.hu-t összehasonlító adataiból. Forrás: Similarweb, képernyőmentés.

Medveczkyék a Facebookonellentétben a honlapjukkal – szép közönséget gyűjtöttek, 134 ezren követik őket. Ám követőik nagy része vélhetőleg nem is tudja, hogy az általuk kedvelt Facebook-oldalhoz tartozó honlap a Csurka-család akarata ellenére működik e formában.

Az is egészen megdöbbentő dilettantizmusra utal, hogy 134 ezer közösségi médiás követőből csupán havi pár ezret tudnak átcsábítani a honlapjukra.

Vélhetőleg a Csurka-gyerekek fent idézett, a védjegyoltalomra vonatkozó mondata („a védjegyoltalom minden Magyar Fórum megnevezésre kiterjed, ezért az összes írásmód, előtaggal vagy utótaggal ellátott változatának használata tilos és bűncselekmény”) lehet az oka, hogy a Facebookon igen fura, magyartalan néven van jelen a magyarforum.info. E platformon ugyanis „Magyarforum” néven szerepelnek.

Az oldalukat a közösségi média platform tanúsága szerint 2015-ben hozták létre, „Magyar Fórum” néven, majd „magyarforum.hu”-ra módosították a nevét, végül 2020. január 1-jétől szerepelnek a fenti hibás néven („Magyarforum”).

A magyaforum.info Facebook-oldalának névváltozásai. Forrás: Facebook, képernyőmentés.

Művelt, tájékozott „kultúrális” tevékenység

A magyarforum.info „kiadóhivatala” a „Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány” közhasznú tevékenységet végző szervezetként jogosult gyűjteni a személyi jövedelemadó egy százalékát.

Az egy százalékos felajánlások mértéke is jelezheti egy szervezet társadalmi beágyazottságát, kedveltségét, és egy ilyen alapítványnál, amely egy lap kiadásának támogatását végzi, talán az olvasottságot is.

Nos, a Medveczky Attila által vezetett alapítvány, bár a magyarforum.info főoldalán is reklámozzák („Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért”), a két utolsó elérhető évben, 2020-ban 41 ezer forintnyi ilyen felajánlást kapott, míg 2021-ben 125 ezret.

Az alapítvány beszámolója szerint a 2021-ben végzett „alapcél szerinti és közhasznú tevékenységük” az alábbi volt:

„A hazai népi-nemzetiségi (sic!), konzervativ irányultságú kultúra és sajtó támogatása az államilag vagy egyéb forrás által támogatott ágával szemben, a sokszínű magyar kultúrális (sic!) életben. A Magya (sic!) Fórum című kiadvány előállítása és terjesztése. A keresztény erkölcsi alapon állók esélyegyenlőségének az Alapítvány támogatása általi megteremtése. Kultúrális (sic!) könyv, folyóirat, tanulmány készítéséhez nyújtott támogatás juttatása.”

Ezen felül a közhasznú tevékenységük megnevezésénél is „kultúrális” tevékenység folytatását tüntették fel.

A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány beszámolóját az alábbi fájlban találja.

Utolsó fejezet, melyben kiderül, hogy a magyarforum.info nem is sajtótermék

Eljutottunk a slusszpoénhoz. A magyarforum.info ugyanis nem szerepel abban a közhiteles nyilvántartásban, melyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) vezet a magyar sajtótermékekről.

Ebben az adatbázisban szerepel ugyan mind a Magyar Fórum, mind a Havi Magyar Fórum, ám annak alapítói a már e cikkben sokszor emlegetett Csurka-testvérek, a kiadója pedig a VIA-EZÜST Kft., két másik Csurka-rokonnak, Csurka Endre István feleségének és lányának vállalkozása.

Így a kormány illetékesei egy olyan lapot hívnak meg és engedik feltenni „húsbavágó” témákban megfogalmazott kérdéseit a kormányinfókon, amely más ismérvek hiánya mellett még az NMHH adatbázisa szerint sem számít sajtóterméknek.

Két éve a 444 szedte össze – a teljesség igénye nélkül – , hogy milyen kérdésekkel foglalkozott addigi kormányinfós felvetéseiben Medveczky:

Balliberális nyekergés,
minőségi migráns,
a leköpésükön csodálkozó Gyurcsány és Jakab,
a tanácsköztársaság és az SZFE-s diákok hasonlóságai,
az Országgyűlésből a törvény erejével száműzni szükséges Szabó Tímea, Jakab Péter és a teljes Gyurcsány-párt,
a pedofil holland pártok,
az amerikai űrkutatási hivatal elnökének lemondása,
és hogy Gulyás Gergely ismeri-e a „Weyer és Meyer szindrómát”?

Videó: Egy tájfutót szétmarcangoló medvéről kérdezték a kormányinfón Gulyás Gergelyt

Nemrég a miniszterelnök Orbán-pólós rajongójáról, Szilágyi Ákosról közöltünk hasonló portrécikket, melyet az alábbi linken talál.

Amennyiben szeretné, hogy több ilyen cikket jelentessünk meg, akkor kérjük, támogassa a Gulyáságyú Média működését, támogassa a még megmaradt magyar független, minőségi újságírást:

Ehhez a cikkhez is hozzászólhat a Facebookon: