A Fidesz dunaújvárosi jelöltje 2014-ben: Gyurcsánynak igaza van (videó)
Olvasási idő: 3 perc. A most fideszes polgármester-jelölt
Magyar András korábban az Orbán-kormány leváltása mellett kardoskodott.Folytatom
Olvasási idő: 3 perc. A most fideszes polgármester-jelölt
Magyar András korábban az Orbán-kormány leváltása mellett kardoskodott.Folytatom
Olvasási idő: 3 perc. A Gulyáságyú podcast elkezdi a 2024-es választásokkal kapcsolatos beszélgetéssorozatát. Ennek keretében podcastunkban e héten Cseh Katalin európai parlamenti (EP) képviselőt, a Momentum elnökségi tagját kérdeztük brüsszeli képviselői irodájában többek között arról, hogy joggal számíthat-e arra, hogy a júniusi európai parlamenti választás után is EP-képviselő marad? Cseh Katalin az adásban bővenFolytatom
Olvasási idő: 3 perc. Dobrev Klára mondott beszédet az árnyékkormány kulturális programbemutató rendezvényén hétfőn délután a Csányi5 – Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárban. A fórumot egy fiatal férfi zavarta meg. A DK európai parlamenti képviselőjén kívül a rendezvényen felszólalt még Barkóczi Balázs oktatási és kulturális árnyékminiszter, DK-s országgyűlési képviselő és Szűcs Balázs, Erzsébetváros alpolgármestere. AFolytatom
Olvasási idő: 3 perc. Podcastunkban e héten Lányi András írót, filozófust, „reneszánsz embert” kérdeztük, a beszélgetés apropója most megjelent könyve, a Menekülés a győztesek táborából.Folytatom
Olvasási idő: 7 perc. Ugyan tavaly a Partizán adásában vendégeskedve Gyurcsány Ferenc nyíltan és készségesen, több saját érvet is felhozva beszélt az Apró-villával kapcsolatos eladási terveikről, most lapunk kérdésére válaszolva már a magánszférájába sorolta a ingatlant érintő terveit. Egyedül vagyunk, Klára! „Az Apró-villát el fogjuk adni egy éven belül. Hárman maradtunk. Klára, Marci megFolytatom
Olvasási idő: 4 perc. Feszülten reagált a Gulyáságyú Média kérdéseire Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti (EP) képviselője és a pártja jövő évi EP-listavezetője azon a csütörtöki sajtóeseményen, melyen a lila logós párt bejelentette, hogy Karácsony Gergely főpolgármesteri újrázását támogatja. Az EP-képviselő többször is Gelencsér Ferenc pártelnököt tolta maga elé, hogy ő válaszolja megFolytatom
Olvasási idő: 3 perc. Durva fordulat, botrányos és vérfagyasztó, erre senki sem számított. Elszabadultak az indulatok, ledobták az atomot. Gyurcsány Ferenc és pártja felköthette volna a gatyáját, de már késő, hatalmas pofonba szaladtak bele. A nagy baj ráadásul nem várt helyről érkezett. Komjáthi Imre szocialista társelnök sajtóközleményét nem rakja majd fel a polcra GyurcsányFolytatom
Olvasási idő: 2 perc. Podcastunk különkiadásában az Orbán Viktor idei nyári horvátországi nyaralása kapcsán nemrég megjelent oknyomozó cikkünk apropóján beszélgettünk Ungár Péterrel, az LMP – Magyarország Zöld Pártja társelnökével, parlamenti frakcióvezetőjével és EP-listavezetőjével. Mint megírtuk, a miniszterelnök Ungár Péter családjának tengerparti villájában pihent augusztusban, így természetesen arra kértük őt, hogy tegyük tisztába ezt azFolytatom
Olvasási idő: 2 perc. Tóta W. Árpád az Orbán és a Gyurcsány-rendszer hasonlóságairól és különbségeiről és új projektjéről, a Kispolgár gyerekújságról.Folytatom
Olvasási idő: 7 perc. Belestünk a Sziget-VIP kulisszái mögé, hogy képriportban számoljunk be olvasóinknak, kik mulattak a legnagyobb magyarországi fesztivál nagyon fontos embereiként.Folytatom
Olvasási idő: 4 perc. Márki-Zayjék szerint Gyurcsány Ferencnek „elengedhetetlen érdemei” vannak abban, hogy Orbán Viktor NER-rendszere kiépült.Folytatom
Olvasási idő: 3 perc. Kele János elnökségi tag szerint „elgondolkodtató”, hogy a DK nem indított saját kamiont a Pride-felvonuláson.Folytatom
Olvasási idő: 2 perc. Természetesen kérdeztük a főpolgármestert a jövő évi esélyeiről, és hogy mely párt támogatására számíthat, és még arról is, hogy vannak-e, maradtak-e miniszterelnöki ambíciói. Folytatom
Olvasási idő: 4 perc. Természetesen kérdeztük a főpolgármestert a jövő évi esélyeiről, és hogy mely párt támogatására számíthat, és még arról is, hogy vannak-e, maradtak-e miniszterelnöki ambíciói. Folytatom
Olvasási idő: 2 perc. Lapunk kérdésére a Jobbik-Konzervatívok sajtóosztálya megerősítette, hogy nem indulnak közösen a 2024-es helyi önkormányzati választásokon a korábbi hatpárti ellenzékkel. Egy év múlva, 2024. június 9-én rendezik Magyarországon a polgármester-, és helyi képviselői választásokat – egy napon az európai parlamenti választásokkal. Lokál, patrióták A Gulyáságyú Média a Jobbik-Konzervatívok sajtóosztályától úgy értesült,Folytatom
Olvasási idő: 2 perc. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a közösségi médiában, videóban jelentette be, hogy elindult a jelentkezés a Demokratikus Koalíció nyári egyetemére. Az egykori miniszterelnök 30 év alatti fiatalokat vár a Balaton-parti, révfülöpi EurópaCampus elnevezésű táborba. A jelentkezőket azzal kecsegetik, hogy a négy napos (július 30. – augusztus 2.), ingyenes fejtágítóFolytatom
Olvasási idő: 3 perc. Mint azt a Gulyáságyú Média a magyar sajtóban elsőként május elején megírta, hálaadó szertartást tartottak május 31-én kora este, Orbán Viktor miniszterelnök 60. születésnapján Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban. A misére igyekvőket kérdeztük többek között arról, hogy mi az a kormányzati intézkedés, ami miatt annyira elkötelezettek Orbán Viktor mellett, hogy fontosnak tartottákFolytatom
Olvasási idő: 2 perc. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egy videóban számolt be arról, hogy indul a DK inflációs akadémiája. Okosabb, mint Orbán A Demokratikus Koalíció lapunkhoz eljuttatott sajtóközleménye úgy fogalmaz, hogy mindazok jelentkezését várják, akik „okosabbak szeretnének lenni Orbánnál, és jobban akarják érteni, hogy mi az az infláció, mi okozza és miértFolytatom
Olvasási idő: 2 perc. Gulyás Balázs szerkesztő-műsorvezető ezúttal kilépett a komfortzónájából és Zárug Péter Farkas politológust hívta meg a Gulyáságyú podcastba, akivel elemeztük a választások óta eltelt egy év belpolitikai mozgásait, beszéltünk az orbáni és a momentumos kordonbontás hasonlóságairól és különbségeiről. Többek között azt is megkérdeztük Zárug Péter Farkastól, hogy: Erős mondatok: „Orbán rendszereFolytatom
Olvasási idő: 3 perc. Beszélnünk kell „a” Schifferről. Mikor, ki bántotta, vagy milyen trauma érte ezt az embert, hogy mostanra teljesen megbomlott az integritása? Arra gondolni sem merek, hogy esetleg egészséges elmével vagy éppen romlott moralitással ámokfut az utóbbi években, mert akkor sokkal rosszabb volna a helyzet, mint gondoltam. Úgy vélem, többletjogom van eztFolytatom
Olvasási idő: 4 perc. „Micsoda?” – reagált pénteken a Twitter profilján Orbán Viktor arra hírre, hogy Jens Stoltenberg NATO főtitkár csütörtökön Kijevben kijelentette, Ukrajnának a NATO-ban van a helye. A magyar miniszterelnöknek vagy a mostani értetlenkedése nem őszinte, vagy a memóriája kopott meg. Ugyanis 2008-ban még Orbán Viktor is azok közé tartozott, akik UkrajnaFolytatom
Olvasási idő: 4 perc. Kordonbontással kezdte a szerda kora reggelt a Hadházy Ákos független képviselő, valamint a Momentum országgyűlési frakciója. Immár harmadszor bontották el az Orbán Viktor hivatalát, a Miniszterelnöki Kormányirodát szegélyező, annak megközelítését akadályozó kerítést. Bár az ellenzéki politikusok alapvetően a rendeleti kormányzás ellen szerettek voltak ilyen formán tiltakozni, ám mivel aznap kormányülésFolytatom
Olvasási idő: 11 perc. Tényleg foghatja Putyin Orbánt? – teszi fel az egyre többeket foglalkoztató kérdést a Gulyáságyú Médiának írt esszéjében Papp József, a közgazdaságtudomány kandidátusa, aki negyven évig oktatott a Közgazdaságtudományi Egyetemen. Vendégszerzőnk arra a nem kis feladatra vállalkozik, hogy legalább részben megfejti, mi állhat Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin magyar szempontból logikátlannakFolytatom
Olvasási idő: 6 perc. Lapunk (rejtett) kamerája is megörökítette, amint Hszi Csin-ping magyarországi látogatása alatt pirossapkás önkéntesek intézkedtek Budapesten. A Gulyáságyú Média birtokába került az Opinio piac- és közvélemény-kutató cég által a magyarok Kínával kapcsolatos attitűdjeiről készített felmérés, melyet portálunk olvasói most meg is ismerhetnek. Pirossapkások Hszi Csin-ping kínai államfő és kommunista pártfőtitkár budapesti